Sport

Schirilla Dunakeszinél úszott a Dunában

2014-02-01

A Dunakeszi révnél úszott szombaton ifjabb Schirilla György a Dunában. A sportember ezúttal nem szelte át a folyót, hanem csónakkal vitték be a közepére, s onnan tempózott ki a mintegy 2-300 fős nézőközönséghez. A téli fagyos Dunában minden évben többször megmártózó Schirilla célja a hagyományőrzés - édesapja 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átúszta télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is.

Lóversenyek Alagon május 26-án

2013-05-17

Tavaly már kialakításra kerültek az alagi pályán a military lovasversenyhez szükséges akadályok és az első viadalt meg is rendezték. A kiváló adottságú pálya most egy nagy nemzetközi verseny helyszíne lesz. Május 26-án vasárnap emellett galoppversenyt is rendeznek a pályán, hiszen ennek nagy hagyományai vannak Alagon. Délelőtt 11 órától várják a közönséget, este fél 9-kor élő koncerttel zárják az egész napos programot.

dunakeszi.hu

Diákolimpia Dunakeszin

2013-02-14

Az "első fecskék" négy iskola öt csapatából érkeztek Dunakeszire a korfball diákolimpia első eseményén, amely egyben történelmi
előrelépést jelent hazánkban a sportágnak. Magyarországon ugyanis idén először rendeznek diákolimpiát a világ egyetlen, valóban vegyes csapatjátékában.

Kiváló házigazdának bizonyult a Bárdos Lajos Általános Iskola, amelynek tornatermében február 11-én indult útjára a korfball diákolimpia versenysorozata: a 2. korcsoport, 1. selejtezőjével. Számokban a rendezvény így fest: 4 iskola, 5 csapat, 10 mérkőzés, 62 gól.

A Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub az élen

2013-01-11

Az NB II Nyugati csoportjának tabelláját a Dunakeszi Kinizsi Futsal Klub vezeti, valamint MLSZ által kiadott hivatalos góllövőlistáján az első négy helyet Kinizsi-játékos tudhatja magáénak. Hatalmas eredménynek számít ebben a sportágban főleg, hogy a helyi futsalcsapat nem rendelkezik egyes vetélytársaihoz hasonlítható nagy múlttal.

Akik még nem találkoztak a futsallal, azoknak röviden összefoglaljuk, hogy mit érdemes a játékról tudni. A futsal a nagypályás labdarúgás hivatalos, teremben játszott változata. Két csapat játssza, mindkettőben négy mezőnyjátékos és egy kapus van. Cserék száma legfeljebb hét. A játék során bármennyiszer lehet cserélni, de csak a kijelölt cserezónában. A játéktér méretei megegyezik a kézilabda játékterével. A labda 4-es méretű, melyet szivacsréteg borít. A játékidő kétszer 20 perc, ha játékon kívül van a labda, akkor áll az óra.

Fényes sportsikerek Dunakeszin

2013-01-09

Városunk szempontjából a hétvége igen mozgalmasan telt. Repülőterünk fényes sikereknek adott otthont, mivel az Opitz Nándor Repülőklub, és a Magyar Vitorlázórepülő Szövetség közös szervezésében, nagy magasságú motor nélküli repülés került megrendezésre, ahol a pilóták különböző minősítéseket nyerhettek el.

Ezen a megmérettetésen több magyar pilótának is lehetősége nyílt arra, hogy elnyerje a FAI (Légisportok Nemzetközi Szövetsége) arany és gyémántkoszorús minősítését. Az időjárás nagyban befolyásolja ekkor a repülést, mivel a téli hónapokban különösen oda kell figyelni az éghajlati viszonyokra.

Oldalak

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
 
 

Címkék