Újabb jogerős döntés: másodszor is elmarasztalták az önkormányzatot választási jogsértésért

2019-10-04

Két napon belül a második ügyben marasztalta el jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla Dunakeszi önkormányzatát. Csütörtökön a "Sikeres Dunakeszi album" című polgármesteri beszámolóról mondta ki a bíróság, hogy megsértették vele a választási törvényt, mivel az önkormányzat, melynek elvileg semlegesnek kellene lennie, a Fidesz-KDNP jelöltjeinek kampányát támogatta vele, közpézből. A bíróság jóváhagyta a félmillió forintos pénzbírságot is, amelyet a Területi Választási Bizottság másodfokon szabott ki. Mint arról korábban beszámoltunk, szerdán a körzeti híradó című, közpénzből kiadott kiadvány három számáról mondta ki az Ítélőtábla a jogsértést.

Mint arról Gerner Péter, az ellenzék közös polgármesterjelöltje múlt pénteki facebook-posztjában beszámolt, Varga Zoltán Péter képviselőjelölttel közösen fordult a választási bizottsághoz

Dióssi Csaba színes-szagos, Dunakeszi elmúlt öt évét bemutató kiadványával kapcsolatban,

mert mint írja, véleményük szerint

a választói akarat befolyásolására alkalmas kampányanyagot adott ki közpénzen és terjeszt 18.000 példányban Dunakeszi Önkormányzata,

ami szerintük sérti a választási törvényeket.

A Dunakeszi önkormányzat által megválasztott Helyi Választási Bizottség elsőfokon elutasította a kifogást, mivel a Kecskeméthy Géza volt polgármestert is tagjai között tudó testület szerint az nem alkalmas a választói akarat kifogására. Másodfokon azonban a Pest Megyei Területi Választási Bizottság az ellenzéki jelölteknek adott igazat, megállapította a jogsértést, emellett - immár másodszor - eltiltotta az önkormányzatot a további jogsértéstől és 500 ezer forint pénzbírság megfizetésére kötelezte.

Az Önkormányzat az egyik közpénzből fizetett városi szócsövén keresztül közölte, hogy a döntés ellen bírósági felülvizsgálattal élnek. Ezt utasította most el a Fővárosi Ítélőtábla, helyben hagyva a másodfokú, önkormányzatot elmarasztaló döntést és a bírságot.

A kifogástevők beadványaikban megjegyezték, a kiadványban egyedül a Fidesz-KDNP jelöltjei kaptak helyt és a kiadvány tételesen megismételte a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltjének kampányígéreteit.

Az Ítélőtábla ezen érvelésnek helyt adva nyilvánosan is elérhető (katt ide) döntésében kimondta:

A kiadvány megjelentetésének ténye és tartalma indokolatlan, egyoldalú előnyt biztosított a benne szereplő jelöltek számára, megsértve ezzel az esélyegyenlőség, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelveit.

Mint arról hírportákunk korbban beszámolt, a kiadványt a közpénzből finanszírozott VSD kiszbuszával terjesztette a lakótelepen Seltenreich József, a Fidesz képviselőjelöltje.

Nem az első jogsértés

Szerdán a körzeti híradóval kapcsolatban mondta kia Fővárosi Ítélőtábla, hogy Dunakeszi önkormányzata megsértette a választási törvényt azzal, hogy a közpénzből finanszírozott kiadványban a Fidesz jelöltjei saját maguk, vagy a helyettük induló másik fideszes jelölt mellett kampányoltak, így két napon belül kétszer állapították meg az önkormányzat jogsértését.

Szerdai döntésében a bíróság kimondta:

a helyi önkormányzatoknak a választási kampány idején a jelöltek és jelölő szervezetek versenyében semlegesnek kell maradnia, mivel a demokrácia elképzelhetetlen a politikai pluralizmus és pártok esélyegyenlősége nélkül. Az azonos feltételeket tartalmazó jogi keret garantálja az állam semlegességét, amely követelmény az önkormányzatokra is irányadó.

A döntések ellen további jogorvoslatnak nincs helye, azok jogerősek.

Dunakeszi-Online

Hozzászólás

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 

Címkék