Tradicionális búcsú Dunakeszin

2012-09-25

A búcsú (latinul: indulgentia) eredeti neve: elengedés, egy katolikus bűnbánati vallásgyakorlat, amely a bűnbánat szentségében már föloldozást nyert bűnért járó, ideig tartó büntetés elengedése. A katolikus tanítás szerint a bűnbánat, illetve a gyónás visszavezet a kegyelem állapotába, az isteni életbe, viszont a bűn "nyomai", pl. a kialakult rossz szokások megmaradnak bennünk. (forrás: wikipedia)

A búcsú kapcsolódhat a templomok védőszentjének évente megtartott emlékünnepéhez is, így Dunakeszin a Szent Mihály templom által vált hagyománnyá ez a mindenki számára kedves ünnep. Szent Mihály arkangyal egyébként a város védőszentje - a település címerében is megtalálható a mennyei hadak vezérének alakja - olvasható a város honlapján, alábbiakban a folytatás.

A megszokott forgatag és vidám kikapcsolódást nyújtó játékok (céllövölde, körhinta... stb.) mellett az idei búcsú újdonsága, hogy a szervezők egy kis színpadot is állítanak, ahol késő délutánig színvonalas műsorok váltják majd egymást; így többek között lesz bábjáték gyerekeknek, fellép Duna Gyöngye Néptáncegyüttes, a Dunakeszi Koncertfúvósok, valamint a kora délutáni órákban sztárfellépők is színesítik majd a programot.

A búcsú alkalmából - a nagymise után - 12 órakor kerül sor a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény új épületének az átadására. A gyűjtemény a Szent Mihály templommal szemközti régi kántorházba költözik át.

A műsor:

Programok 8.00-18.00
Kézműves játékok, finom ételek

13:30-14:00 Toldi Tamás énekes
14:00-15:00 Oksa Zenekar
15:00-16:00 Dunakeszi Koncertfúvósok
16:00-17:00 Duna Gyöngye Néptáncegyüttes
17:00-18:00 Várkonyi Attila és X-factoros sztárvendége

Dunakeszi-Online - dunakeszi.hu nyomán

Hozzászólás

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 

Címkék

Tartalom megosztás