Továbbra is folynak a büntetőeljárások az eltűnt városi útalapítvány ügyében

2016-05-25

Közérdekű adattal való visszaélés és különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt továbbra is folyamatban van a büntetőeljárás a Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvány ügyében - tudta meg hírportálunk. Megkeresésünkre Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője válaszában arról adott tájékoztatást, hogy az ügyekben jelenleg a főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya folytatja a nyomozást. A büntetőfeljelentéseket a Jobbik képviselői tették korábban a dunakeszi önkormányzat által alapított, majd azóta a neki juttatott több mint egymilliárd forint közpénzzel, illetve annak elszámolásaival együtt eltűnő városi közalapítvány ügyében.

Mint arról hírportálunk korábban többször beszámolt, a több százmillió forintos közpénzt kezelő városi alapítványnál a Jobbik helyi vezetője, Varga Zoltán Péter terjesztett elő közérdekű adatigénylést, a közpénz elköltését firtatva. Noha a közalapítvány jogilag jelenleg is létezik és a dunakeszi városháza van megjelölve székhelyeként, a neki címzett leveleket - köztük a milliárdos közpénz elköltésére vonatkozó jobbikos közérdekű adatigényléseket - a városi önkormányzat - aki egyben jogilag a közalapítvány alapítója - sorozatosan "címzett ismeretlen" megjelöléssel küldi vissza a feladóknak.

A közalapítványt 2001-ben alapította Dunakeszi Város Önkormányzata, első kuratóriumi elnöke az akkori és jelenlegi fideszes alpolgármester, Erdész Zoltán, a felügyelőbizottság elnöke Kovács László korábbi lokálpatrióta képviselő lett. Másfél évvel később Erdész lemondott a kuratóriumi elnöki posztjáról, helyére Kovács lépett, míg Kovácsot a felügyelőbizottság élén László Zoltán, akkori alpolgármester váltotta.

A közalapítvány működése során mintegy egymilliárd-hétszázmillió forint fölött rendelkezett, azonban a bíróság felé az évek során egyetlen egyszer sem adta le a jogszabályok alapján kötelező beszámolóit, ahogyan a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az önkormányzat felé sem számolt el a sok százmillió forint közpénzzel - a hűtlen kezelés gyanúja miatt megindított nyomozást éppen azért rendelte el a főügyészség, mert gyanúsnak találta, hogy évről évre annak ellenére kapott újabb százmilliókat az útalapítvány, hogy az előző évi támogatással nem számolt el.

A két büntetőeljárás mellett a közalapítvány adatainak kikényszerítésére a Jobbik helyi elnökének kezdeményezésére két polgári peres eljárás is folyamatban van.

Dunakeszi-Online

Hozzászólás

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 

Címkék

Tartalom megosztás