Teljes Dunakeszin "egy az egyben" indul az ellenzék a Fidesszel szemben

2019-09-14

Közös polgármesterjelöltet és közös képviselőjelölteket indít valamennyi ellenzéki párt Dunakeszin az október 13-i önkormányzati választáson a Nemzeti Választási Iroda honlapján olvasható információk szerint. Dióssi Csaba fideszes jelölt ellenfele az összellenzéki összefogás színeiben Gerner Péter lesz. Az 52 éves geológus-programozó matematius végzettségű Gerner feleségével és három egyetemista gyermekével Dunakeszi alsón él.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a határidőig két polgármesterjelöltet vett nyilvántartásba Dunakeszin a Helyi Választási Bizottság: Dióssi Csabát, a kormánypártok jelöltjeit és Gerner Péter ellenzéki jelöltet. Gernert a DK, a Jobbik, az LMP, a Momentum Mozgalom, az MSZP, a Párbeszéd és a Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester által vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom támogat jelölő szervezetként.

A tíz egyéni választókerület többségében, hat körzetben ugyancsak egy fideszes és egy közös ellenzéki jelölt mérkőzik a mandátumért, négy körzetben rajtuk kívül egy-egy független jelölt is indul. Közülük az egyetlen ismert személy a Banktelepen (6-os választókerület) induló Hircz Tamás, aki ciklusok óta bármilyen színben nyeri a saját választókerületét.

Gerner Péter 52 éves, a honlapján nyilvánosan elérhető bemutatkozása szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezett elsőként geológus, majd programozó matematikusi diplomát. 1995 óta informatikai menedzserként dolgozik, 2003-ban elvégezte a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem üzleti mesterképzését is. 2007-től nemzetközi nagyvállalatok informatikai rendszerének üzemeltetéséért felelős felsővezető volt egy cégcsoport magyarországi cégében, az utóbbi években IT tanácsadóként dolgozik. Feleségével és három egyetemista gyermekével 2006 óta él Dunakeszin. Felsőfokú szinten beszél németül és angolul.

A képviselőjelöltek személyéről rövidesen beszámolunk.

Dunakeszi-Online - Dunakeszi-Hírhatár nyomán

Kép forrása: gernerpeter.hu

Hozzászólás

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 

Címkék