Növelték a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét segítő hitelprogram összegét

2016-10-27

A Mikro, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelése hitelprogram elérhető összege 44 milliárd forintról 70 milliárd forintra emelkedett a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) keretében - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-vel szerdán.

A pest megyei fejlesztésekre a 2014-2020-as időszakban korlátozottan áll rendelkezésre forrás, ezért a kormány egy 3,67 milliárd forint összegű hitelprogram indításáról is döntött a Versenyképes Közép-Magyarország operatív program (VEKOP) keretében, amely - Budapest kivételével - a pest megyei mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének növelését célozza - tette hozzá Rákossy Balázs.

Az államtitkár emlékeztetett: a pénzügyi eszközök a 2014-2020-as programozási időszakban a korábbinál jóval nagyobb szerepet kapnak. A 2014-20-as időszakban a GINOP keretében a pénzügyi eszközök és szolgáltatások fejlesztésére több mint háromszor nagyobb összegű forrás jut, mint az előző 2007-13-as időszakban.

Kiemelte: a jelenlegi ciklusban elérhető fejlesztési források kihelyezésénél a kormány kiemelt célja, hogy a vállalkozások a lehető legszélesebb körben, könnyen elérhető módon, gyorsan és minden eddiginél olcsóbban juthassanak forráshoz. A visszatérítendő támogatások terén jelentős, közel 700 milliárd forintos keretösszeg mintegy 75 százalékát hirdeti meg a kormány a ciklus első felében.

A GINOP öt tematikus célhoz nyújt pénzügyi eszközöket: a kutatás, a technológiai fejlesztés és az innováció megerősítése, az infokommunikációs technológiához való hozzáférés elősegítése és e-technológiák használatának és minőségének fokozása, a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességének erősítése, az alacsony szén-dioxid-kibocsátású gazdaságra való áttérés támogatása minden ágazatban, a foglalkoztatás és a munkavállalói mobilitás ösztönzése - emelte ki Rákossy Balázs.

Dunakanyar Hírszolgálat

Hozzászólás

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
 
 

Címkék