Minden egyben, ami nem lesz Dunakeszin a koronavírus miatt

2020-03-13

Szerdán a koronavírus miatt az egész országra veszélyhelyzet elrendelésére került sor, a rendkívüli jogrend bevezetését Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter jelentette be. A szabályozás szerint többek között bezárnak az egyetemek, megtiltották a 100 főnél nagyobb beltéri és 500 főnél nagyobb kültéri rendezvényeket, valamint ideglenesen határellenőrzést vezettek be. Összegyűjtöttük egy cikkbe, hogy milyen változások lesznek Dunakeszin, mennyiben érinti városunkat a veszélyhelyzet.

Elmaradó önkormányzati, vagy városi szervezésű rendezvények

Már korábban hírt adtunk róla, hogy a mai napon elmaradt a Dunakeszi Viadal és elmarad a repülőtérre idén hetedik alkalommal megszervezett népszerű közösségi futás, a Futakeszi is. Elmarad továbbá a március 15-i városi ünnepség és határozatlan időre felfüggesztik a Dunakeszi Diák Akadémia előadásait is. (A bölcsődék és az óvodák változatlanul működnek, ahogy az iskolákban is folyik a tanítás Dunakeszin.)

A Művelődési Ház is lefújta a programjait

Csoma Attila, a VOKE József Attila Művelődési Központ igazgatója a veszélyhelyzet kihirdetésére hivatkozva arról tájékoztatott, hogy a Művelődési Központban a rendelkezés fényében a következő két hétben az alábbi rendezvényeket nem tartják meg:

  • Március 13. péntek 11 óra - Bárdos Lajos Általános Iskola Március 15-ei ünnepi műsor (a mai nap lett volna megtartva)
  • Március 13. péntek 18 óra - DunArt tavaszi tárlat megnyitó
  • Március 16. hétfő 11 óra - Határtalanul pályázat - információs nap
  • Március 17. kedd 10 és 14 óra - Bambi előadás Bóbita és Csimota bérlet
  • Március 18. szerda 14 óra - Nyugdíjas Klub Trianon rendezvény
  • Március 19. csütörtök 18 óra - Bolgár Nemzetiségi Est
  • Március 20. péntek 18 óra - Rotary születésnapi jótékonysági koncert
  • Március 24. kedd 19 óra - Dunakeszi Dumaszínház: Lakatos László és Musimbe Dávid Dennis előadás
  • Március 27. péntek 19 óra - Magyar vagyok - a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar koncertje

Csoma hozzáteszi, hogy az elmaradt rendezvényeket lehetőség szerint későbbi időpontban megtartják.

A Dunakeszi Teátrum ugyanerről tájékoztat facebook-bejegyzésében.

Az elmaradt előadások pótlásának időpontját a veszélyhelyzet elmúltával hozzuk nyilvánosságra, tehát az elmaradó előadásokra megváltott jegyek későbbi időpontokra lesznek érvényesek. Amennyiben az új időpont nem megfelelő, úgy a jegy visszaváltásra kerül - olvasható a bejegyzésben.

A Radótiban valamennyi iskolai program, ünnepség és tábor, valamint a tanulmányi versenyek is elmaradnak, a hiányzásokat igazoltnak tekintik

A Dunakeszi Tankerületi Központ levele alapján minden iskolai programot, ünnepséget, tábort, erdei iskolát, külföldi utazást - beleértve ebbe a Határtalanul! programot, az ERASMUS és ERASMUS+ programot, a külföldi nyelvtanfolyamot, valamint a testvériskolai látogatásokat is - lemondunk a tanulók, a pedagógusok és családjaik biztonsága érdekében. A tankerület szóbeli tájékoztatása alapján a Tempus Közalapítvány által szervezett külföldi nyelvtanulási program regisztrációját egyenlőre felfüggesztjük. A közalapítvánnyal folyamatosan tarjuk a kapcsolatot, de még nem látjuk a nyári programok további alakulását!

- olvasható Nyiri István intézményvezetőnek az iskola facebook-oldalán megjelent tájékoztatásátban.

Ugyancsak folyamatosan maradnak el a különböző versenyek megyei és országos fordulói. Ezekről a diákokat folyamatosan tájékoztatják. Az intézkedési terv értelmében elmarad az iskola március 15-i ünnepsége, a március 18-i fogadó óra, a március 24-i Pályaorientációs nap, illetve előreláthatóan az április 8-i Diáknap is! - folytatja az igazgató.

Kérem, hogy azok, akik (vagy közeli hozzátartozóik) bármilyen módon kapcsolatba kerülhettek fertőzött személlyel itthon vagy külföldi tartózkodásuk során, ne menjenek be az iskolába, maradjanak otthon és haladéktalanul hívják fel telefonon a háziorvosukat, és kövessék az ő utasításait, ezen kívül más teendőjük nincsen. Kérem, hogy felelősségteljesen járjanak el a többi diák védelmének érdekében. Az iskola - a szülő írásos jelzése után - a hiányzásokat igazoltnak fogja tekinteni a rendkívüli helyzet miatt!

- írja Nyiri István, aki zárásul arra kéri az érintetteket, hogy az iskolai honlapról folyamatosan tájékozódjanak e rendkívül gyorsan változó helyzetben.

Hasonló a helyzet az általános iskolákban

A Kőrösi Csoma Dánsor Általános Iskola igazgatója a gimnáziuméval azonos tájékoztatót tett közzé az iskola facebook-oldalán.

Itt egyébként elmarad az iskola március 15-i ünnepsége, a március 13. péntek 17 órára szervezett, leendő elsőseinknek szóló sportdélután, valamint a március 14. szombat 18 órára hirdetett táncház is.

A Fazekas Mihály Német Nyelvoktató Nemzetiségi Általános Iskola facebook-oldalán olvasható felhívás szerint a március 15-i műsor elmarad, de mégis arra kérték a diákokat, hogy ünnepi öltözékben menjenek iskolába. A forradalom kitörésének évfordulójáról iskolarádiós megemlékezést tartanak.

Kérjük, hogy a gyerekeket csak az iskola bejáratáig kísérjék, illetve ott várják őket. Tanulóink egészsége érdekében, kollégáim nevében is kérem, hogy csak egészséges gyerek jöjjön iskolába! Hívják fel a gyerekek figyelmét a megfelelő szabályok (papírzsebkendő használata köhögés, tüsszentés esetén, kézmosás, illemhely rendeltetésszerű használata, stb) fontosságára, valamint mindenkinél legyen 1-2 csomag papírzsebkendő (elsősorban a felsősöknél)

- írja Pappné Szalai Csilla intézményvezető.

A Szent István Általános Iskola honlapján tette közzé, hogy lemondják a nagy létszámú, egy térben tervezett programokat, így elmarad a pénteki iskolai ünnepség, de a műsort videóra veszik, és minden osztályban levetítik, itt ráadásul az ünneplő sem volt kötelező mára.

Nem lesz megtartva a jövő heti angol országismereti vetélkedő. A fenntartó által szervezett programok közül határozatlan ideig felfüggesztésre kerülnek a Lázár Ervin Program keretében szervezett színházlátogatások, valamint az úszásoktatás, ami helyett testnevelés órán vesznek részt a gyerekek. A külső helyszínre tervezett osztályprogramokat, kirándulásokat szintén lemondják - olvasható a tájékoztatásban.

Ugyancsak lemondanak minden iskolai programot, iskolába hívogató rendezvényt, ünnepséget, tábort, külsős sportfoglalkozásokat (tenisz, jégkorong), külföldi utazást - beleértve ebbe az ERASMUS programot - is a Széchenyi István Általános Iskolában, a honlapon megjelenő tájékoztató szerint.

Itt elmarad az eredetileg 2020. március 16. napjára tervezett Iskolába hívogató gyerekeknek, valamint 2020. március 23-ra tervezett, a szülőknek szóló alkalma is.

A Bárdos Lajos Általános Iskola honlapján egyelőre csak a március 27. napjára, péntekre, az alsós épületbe tervezett "Pipitér" iskolába hívogató játékos foglalkozás marad el, de információink szerint itt sem tartották meg a mai iskolai ünnepséget sem.

A Krisztus Király Római Katolikus Általános Iskola honlapján, illetve facebook-oldalán egyelőre nem jelent meg semmiféle tájékoztatást, de vélhetően az országos szabályokat itt is betartják.

Frissítés, március 14. - a VSD meccse zárt kapus lesz

Mint arról korábbi írásunkban már beszámoltunk, a mai napon a Pest megyei I. osztályú felnőtt bajnokság 19. fordulójában, a tabella harmadik helyén álló Dunakeszi a tizedik helyezett Tökölt fogadja a Fóti úti Sportcentrumban ("Kinizsi" pálya). A mérkőzés 15 órakor kezdődik. Ugyanakkor a koronavírus miatti veszélyhelyzet okán a mérkőzést zárt kapuk mögött játsszák le.

A mérkőzést ugyanakkor élő streamen keresztül követhetik az érdeklődők, mely megnyitható ide kattintva.

Frissítés, március 14. - bezárják az óvodákat és a bölcsődéket

Dunakeszi Önkormányzata az iskolabezárásról szóló kormányzati döntést követően úgy határozott, hogy az önkormányzati fenntartású óvodákat és bölcsődéket visszavonásig zárva tartja - jelentette be Dióssi Csaba polgármester néhány perce közzétett facebook-bejegyzésében. Részletek ide kattintva olvashatók.

Frissítés, március 15. - bezár a tanuszoda is

Felsőbb utasításig bezár a Gérecz Attila Tanuszoda Dunakeszin. Részletek itt.

Frissítés, március 16. - szünetel az ügyfélszolgálat a Polgármesteri Hivatalban

Határozatlan ideig szünetel a személyes ügyfélszolgálat a dunakeszi Polgármesteri Hivatalban a mai naptól, a koronavírus-járvány miatt. A hivatali dolgozók a megszokott hivatali időben - telefonon és emailben - rendelkezésére állnak a lakóknak. Részletek, elérhetőségek és nem személyes ügyintézési módok itt.

Frissítés, március 16. - a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény is zárva tart

Értesítik a látogatókat, hogy a Révész István Helytörténeti Gyűjtemény határozatlan időre zárva tart.

Frissítés, március 16. - határozatlan időre bezár a Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár

Március 13-án még csak azt kérték, hogy lehetőleg ne látogassák őket személyesen és bejelentették a Digitális Jólét Program Ponton elérhető szolgáltatások felfüggesztését, ma azonban már arról számolnak be, hogy határozatlan ideig zárva tart a Kölcsey Ferenc Városi Könyvtár is.

Frissítés, március 16. - eddig csak programjait fújta le, most már be is zár a VOKE

Eddig csak a programjait mondta le, mai bejelentése alapján azonban teljesen bezár a VOKE József Attila Művelődési Központ. A március 27-i véradást megtartják.

Dunakeszi-Online

Hozzászólás

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
 

Címkék

Tartalom megosztás