MÁV - nem született megegyezés a munkáltató és a munkavállalók között, jövő héten akár sztrájk is lehet

2016-02-10

A vasutas szakszervezetek nem fogadták el a MÁV új bérajánlatát, azonban egyelőre elhalasztják a tervezett sztrájk bejelentését, ugyanis bíznak a további tárgyalások eredményességében - mondta el a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke a bértárgyalásokat követően hétfőn az MTI-nek.

Meleg János kiemelte: a bértárgyaláson megfogalmazták, hogy a munkabéke megőrzése érdekében melyek a szakszervezetek minimum elvárásai. Egyebek mellett az alapbér emelése, a foglalkoztatásra vonatkozó középtávú megállapodás kidolgozása, életpályamodell kialakítása, valamint a kollektív szerződés bizonyos elemeinek rendezése - ismertette a VSZ elnöke. Meleg János kiemelte: a szakszervezetek célja, hogy a munkáltató által évi két alkalommal felajánlott 25 000-25 000 forint kifizetés épüljön be az alapbérbe. Ezzel ugyanis a bérfejlesztési szint már nagyjából eléri a szakszervezetek által javasolt minimum 5 százalékos mértéket - tette hozzá.

A kollektív szerződéssel kapcsolatban elmondta, a forgalmi munkakörben dolgozók létszáma nem elegendő. A szakszervezetek tavaly már megállapodtak a munkáltatóval abban, hogy a Budapesthez és a főváros agglomerációjához tartozó vonalakon a forgalmi munkakörben dolgozók műszakpótlékja 30-ról 40 százalékra emelkedjen. A szakszervezetek ezt a megállapodást a jelenlegi bértárgyalásokon országos szintre akarják kiterjeszteni - fejtette ki a VSZ elnöke.

Meleg János leszögezte: a szakszervezetek a munkáltató jelenlegi javaslatát nem tudják elfogadni, azonban folytatják a tárgyalásokat. Ha azonban rövid időn belül nem születik érdemi megállapodás, akkor sztrájkot hirdetnek - tette hozzá.

Dunakanyar Hírszolgálat

Hozzászólás

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 

Címkék