Kíváncsi ki kapta a legtöbb agrártámogatást Dunakeszin? - Megmutatjuk

2016-07-28

Mindig is kíváncsi volt rá, hogy ki kapja a legtöbb EU-s pénzt ott, ahol ön lakik, illetve hogy kinek van a legtöbb földje és ezzel párhuzamosan feltehetően komoly gazdasági hatalma az ön településén? Mostantól egy kattintással megnézheti, a K-Monitor nevű civil szervezet ugyanis megszerezte és kereshetővé tette azt, hogy a magyar településeken ki mennyi agrártámogatást kapott 2010 és 2015 között - írja az Index ma megjelent cikkében.

A dunakeszi adatokra rákeresve pillanatok alatt kiderül, hogy a településen a legnagyobb összegű agrártámogatást, több mint 205 millió forintot egy bizonyos Déli Orom Kft. kapott, de jutott milliós nagyságrendben Erdész Zoltán alpolgármesternek, Kertész Lórántnak, a Belügyminisztérium kisebbségi referensének, valamint László Zoltán korábbi alpolgármesternek is.

A Déli Orom Kft. 2010-ben még csak egy csekély összeget, nem egész egymillió forintot kapott területalapú támogatásként, majd 2011-től jelentősen megugrottak a bevételei: 2011-ben már 13 és félmillió forintot kapott, 2012-ben pedig csak "szőlőültetvények szerkezet-átalakításának és átállításának támogatása" címén több mint 110 millió forintot, a többi jogcímen kapott támogatással együtt pedig több mint 120 millió forintot kapott.

Még mielőtt bárki elkezdené keresni a végtelen dunakeszi szőlőültetvényeket, természetesen a cég székhelye van csak bejegyezve Dunakeszin, ezért jelenik meg támogatása a dunakeszi adatok között. A Hegyrejáró utca 1. szám alá bejegyzett vállalkozás mellett e címre több más cég is be van jegyezve, melyből az Opten céginformációs rendszer szerint a híres Sauska pincészethez kapcsolódó gazdasági társaságok hálózata körvonalazódik.

Jutott az agrártámogatásokból László Zoltán korábbi alpolgármesternek, Kertész Lórántnak, a Belügyminisztérium kisebbségi referensének és Erdész Zoltán alpolgármesternek is: az évek alatt összességében milliós nagyságrendben tehettek zsebre többségében területalapú támogatást, de Erdész Zoltán alpolgármester az adatok szerint tavaly még "termeléshez kötött hízottbikatartás támogatására" is nyert több mint 80 ezer forintot.

Akit érdekelnek a támogatások további részletei, kereshető formában megtalálja azokat az Index cikkére kattintva.

Dunakeszi-Online

Hozzászólás

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
 

Címkék

Tartalom megosztás