A Fidesz és a közös ellenzéki jelölteken kívül négyen függetlenként indulnak még a képviselői mandátumokért

2019-09-21

Mint arról hírportálunkon már beszámoltunk, Közös polgármesterjelöltet és közös képviselőjelölteket indít valamennyi ellenzéki párt Dunakeszin az október 13-i önkormányzati választáson. A Dunakeszi-Hírhatár a Nemzeti Választási Iroda honlapjának adatai alapján megírta, hogy a Fidesz és az ellenzék jelöltjei mellett ugyanakkor négy független jelölt is ringbe száll a mandátumokért.

Négy választókerületben a Fidesz és az ellenzék közös jelöltjein kívül egy-egy független jelölt is megméretteti magát az októberi önkormányzati választáson Dunakeszin. Közülük három jelöltről nem sokat tudni, őket a Nemzeti Választási Iroda honlapjának adatai alapján tudjuk csak bemutatni:

- a 3-as körzetben indul Antal János független jelölt (itt a Fidesz-KDNP jelöltje Szabó József, a közös ellenzéki jelölt Nagy Attila),

- a 7-es körzetben indul Szabó György Béla (itt a kormánypártokat Benkő Tamás, az ellenzékiet Tonzor Péter képviseli),

- a 10-es körzetben pedig Szigeti Károly (ahol a Fidesz jelöltje Erdész Zoltán alpolgármester, az ellenzéké pedig Cseresznyés Csilla).

A független jelöltek közül a legismertebb a 6-os körzetben induló Hircz Tamás, aki 2002 óta képivselő, rendre valamennyi választást megnyerte választókerületében. (A 6-os körzetben a Fidesz Richvalski Viktort, az ellenzék Gállosné Nagy Zsuzsannát indítja.)

Fenti négy választókerületben tehát a Fidesz-KDNP és az ellenzék közös jelöltjei mellett egy független aspiránsra, azaz összesen három jelöltre lehet majd szavazni ősszel, a maradék hat választókerületben csak a kormánypártok és az ellenzék jelöltjei indulnak.

Mint arról hírportálunkon már beszámoltunk, közös polgármesterjelöltet és közös képviselőjelölteket indít valamennyi ellenzéki párt Dunakeszin az október 13-i önkormányzati választáson, Dióssi Csaba ellenfelét, Gerner Pétert pedig ugyancsak valamennyi ellenzéki párt támogatja.

Dunakeszi-Online - Dunakeszi Hírhatár nyomán

Hozzászólás

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 

Címkék