Dunakesziről és Gödről is loptak - előzetesben a dunakeszi fiú

2016-06-04

Lopás bűntett gyanúja miatt folytat eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság egy fiatalkorú dunakeszi fiú és szintén fiatalkorú társa ellen - tájékoztatta szerkesztőségünket a hatóság. A 16 éves fiatal és társa ellen 2016. április 18-án indult büntetőeljárás, mivel a gyanú szerint több vagyon elleni bűncselekményt - betöréseket és gépkocsi feltöréseket - követtek el.

A gyanúsított 2016. április 17-én társával együtt tört be egy dunakeszi családi házba, ahonnan egy bukósisakot loptak el, az ingatlanban lévő bútorokat pedig festékkel öntötték le. A nyomozók rövid időn belül azonosították és elfogták a két fiút. A lakcímükön tartott házkutatás során több, feltehetően bűncselekmény elkövetéséből származó tárgyat és iratokat találtak a rendőrök, amelyeket lefoglaltak.

Az egyik fiatalkorút a Dunakeszi Járási Hivatal Gyámügyi Osztálya ideiglenes hatállyal egy érdi lakásotthonban helyezte el, ahonnan az elmúlt hetekben többször megszökött. Ez alatt az idő alatt további bűncselekményeket követett el. Dunakeszin 2016 májusában - a barátjával együtt - két autót törtek fel, több kerékpárt loptak el nyitott lépcsőházakból. Elvittek három robogót és megpróbáltak ellopni két személyautót is.

Egy gödi iskola portájáról 2016. május 5-én a délutáni órákban ellopták az épület kulcsát, majd éjjel visszamentek. A kulccsal bejutottak az épületbe, majd a büféből pénzt és élelmiszereket vittek el.

A 16 éves fiút 2016. május 29-én ismét elfogták a rendőrök. Az intézkedés során kiderült, hogy a lakásotthonból akkor is engedély nélkül volt távol. Előállították a Dunakeszi Rendőrkapitányságra, gyanúsítottként kihallgatták, majd bűnügyi őrizetbe vették. A bűncselekmények elkövetését elismerte.

Az illetékes bíróság 2016. május 31-én elrendelte az előzetes letartóztatását. Társa az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet - zárul a közlemény.

Dunakeszi-Online

Hozzászólás

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 

Címkék