vsd

A VSD mai mérkőzése is zárt kapus lesz

2020-03-14

Mint arról korábbi írásunkban már beszámoltunk, a mai napon a Pest megyei I. osztályú felnőtt bajnokság 19. fordulójában, a tabella harmadik helyén álló Dunakeszi a tizedik helyezett Tökölt fogadja a Fóti úti Sportcentrumban ("Kinizsi" pálya). A mérkőzés 15 órakor kezdődik. Ugyanakkor a koronavírus miatti veszélyhelyzet okán a mérkőzést zárt kapuk mögött játsszák le.

A mérkőzést ugyanakkor élő streamen keresztül követhetik az érdeklődők.

Gól nélküli döntetlent játszott a VSD Százhalombattán

2020-03-13

A harmadik helyen álló VS Dunakeszi múlt héten a tizenharmadik helyezett Százhalombatta otthonába utazott a Pest megyei I. osztályú felnőtt bajnokság 18. fordulójában. A Százhalombattai Városi Szabadidő Központban tartott mérkőzésen gól nem született, három sárga lapot azonban begyűjtöttek a Dunakeszi játékosai.

Az 59. percben Kiss Róbertet, a 60. percben Makrai Márk Dávidot, a 81. percben pedig Csordás Simon Tibor gyűjtött be figyelmeztetést a vendégek közül. A hazaiak nem kaptak lapot a meccsen.

Magabiztos győzelem hazai pályán a Törtel ellen

2020-03-01

Magabiztos, 5:0-ás győzelmet aratott a VS Dunakeszi megyei I-es felnőtt csapata a Törteli KSK ellen tegnap, a "Kinizsi" pályán tartott mérkőzésen, a Pest megyei I. osztályú felnőtt bajnokság 17. fordulójában. A Dunakeszi ezzel 32 ponttal továbbra is a tabella harmadik helyén áll, a 33. pontos Maglódi TC és a 34 ponttal a bajnokságot vezető Viadukt SE - Biatorbágy mögött.

A Kecskés Zoltán vezette hazai csapat színeiben Makk Levente a 39. percben szerezte meg a vezetést, majd Szkunc Vjacseszlav talált a kapuba a 44. percben.

Elveszítette első tavaszi meccsét a VS Dunakeszi Pilisen

2020-02-24

2-1 arányban diadalmaskodott a házigazda Pilisi LK - Legenda Sport a Városi Sportegyesület Dunakeszi első csapatával szemben a Pest megyei I. osztályú bajnokság 16. fordulójában, szombaton, annak ellenére, hogy a vezetést a Dunakeszi szerezte meg a 38. percben Gyulay Gábor Patrik találatával (0-1). A hazaiak Sipos István József góljával az 55. percben egyenlítettek (1-1), a győztes találatot pedig a rendes játékidő letelte után, a 92. percben állította be Sárán Tamás (2-1).

Videófelvétel: a Fidesz képviselőjelöltje a Városi Sportegyesület buszával hordja ki kampányanyagait Dunakeszin

2019-09-21

A Városi Sportegyesület Dunakeszi csillivilli kisbuszával terjeszti kampányanyagait Seltenreich József fideszes képviselőjelölt. A hírportálunk birtokába jutott videófelvételen az látszik, ahogy Seltenreich József a lakótelepi "piaccal" szemben található buszmegálló mögötti parkolóban álló kisbuszhoz sétál, amelynek csomagtere a polgármesteri beszámoló álnevet viselő kampányanyaggal van tele. A Barátság útja 35-45-ös lépcsőházak, melyek a parkolóhoz tartoznak, annak a választási körzetnek a részei, amelyekben a kormánypárt jelöltje éppen Seltenreich József.

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 

Címkék

Tartalom megosztás