rendőrség

Vádat emeltek: a nyolcadik emeletről akarta kidobni nevelt gyerekeit egy dunakeszi férfi

2016-02-22

A férfi már hónapok óta terrorizálta a családját. Az, hogy mi folyik a dunakeszi családban úgy derült ki, hogy a férfi egy nap az autók elé lökte nevelt lányát. A kislány nem sérült meg, nevelőapja rendőrkézre került - írja az Origo. A férfival szemben most kiskorú veszélyeztetése és súlyos testi sértés kísérlete a vád - közölte a Pest Megyei Főügyészség.

Biciklit lopott - a rendőrök a lakosság segítségét kérik

2016-01-28

A Dunakeszi Rendőrkapitányság eljárást folytat lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint ismeretlen tettes 2016. január 16-án 13 óra 10 perc és 18 óra 10 perc közötti időben a Dunakeszi, Gyártelepi vasútállomás kerékpártárolójából eltulajdonított egy TREK 3500 márkájú, zöldesszürke színű, montain bike kerékpárt. A bűncselekménnyel okozott kár meghaladja a 100 ezer forintot - írja a Dunakanyar Hírszolgálat.

Kést tartott a sértett torkához és megfenyegette, hogy levágja a fejét

2016-01-26

Egy 45 éves férfit a dunakeszi rendőrök azzal gyanúsítanak, hogy fóti otthonában bántalmazta a sértettet - adta hírül a rendőrség hivatalos honlapja. Mint írják, a Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytat súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt K. István 45 éves budapesti lakos ellen - írják.

Baleset történt az M2-esen, a dunakeszi lehajtónál

2016-01-23

Összeütközött egy kamion és egy személyautó szombat kora este az M2-es autóút Budapest felé vezető oldalán, a dunakeszi lehajtó utáni szakaszon, a 21-es kilométernél. A balesethez a főváros hivatásos tűzoltóit riasztották, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentést. Elsődleges információink szerint az eset során senki nem sérült meg. A helyszínelési és műszaki mentési munkálatok idejére az autóút érintett szakaszán a Budapest felé vezető mindkét sávot lezárták, a forgalom a leállósávban araszolhat - írja a Katasztrófavédelem hivatalos honlapja.

A járőrök segítettek Dunakeszin

2016-01-18

Egy 35 éves gödöllői nő kért segítséget a Dunakeszi Rendőrkapitányság munkatársaitól 2016. január 17-én 1 óra 20 perc körüli időben - írja a rendőrség hivatalos honlapja a police.hu. A nő a hideg időben az utcán tartózkodott és a járőröknek elmondta, hogy több hónapja nincs hol laknia. A rajta lévő ruhán kívül nem volt takarója és ennie illetve innia sem volt mit - adta hírül a hatóság.

A járőrök a segítséget kérő nőt a szolgálati gépkocsiba ültették és a Dunakeszi Rendőrkapitányságra vitték, majd átadták a Máltai Szeretetszolgálat munkatársainak - zárul a tájékoztatás.

Újabb dunakeszi gyanúsítottja van a pénzhamisítási ügynek

2016-01-15

Az illetékes bíróság 2016. január 14-én elrendelte előzetes letartóztatását annak a 42 éves dunakeszi férfinak, aki társaival hamis 20.000 forintos bankjegyeket készített és hozott forgalomba - adta hírül a Rendőrség hivatalos honlapja, a police.hu.

Azzal fenyegette a dunakeszi férfi a felügyeletére bízott gyerekeket, hogy megöli őket

2016-01-01

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott zaklatás bűntett, súlyos testi sértés bűntett kísérlet és kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Károly 51 éves dunakeszi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2014 novemberétől 2015. február 8-ig a szülői felügyelete alatt álló 16 éves lányt több alkalommal megfenyegette azzal, hogy megöli - írja a rendőrség hivatalos honlapja a police.hu.

Óvatosan a tűzijátékkal! - A pirotechnikai eszközök használatának veszélyeire hívta fel a figyelmet a rendőrség

2015-12-29

A pirotechnikai eszközök használatának veszélyeire hívta fel a figyelmet a szilveszter közeledtével a rendőrség. A bemutatóval egybekötött hétfői, budapesti sajtótájékoztatón arra figyelmeztettek, hogy ezeket az eszközöket nem szabad átalakítani, szétszerelni, mert komoly sérüléseket okozhatnak, és ügyelni kell a megfelelő tárolásukra is.

Átadták a Dunakeszi Rendőrkapitányság felújított épületét

2015-12-18

Energetikai felújításon esett át a Dunakeszi Rendőrkapitányság épülete. Az átfogó korszerűsítési programban szereplő hat megyei rendőrségi ingatlan közül utolsóként modernizált kapitányság avatását kedden tartották.

Az eseményen Tuzson Bence, a Miniszterelnöki Kabinetiroda kommunikációért felelős államtitkára a kormány és a magyar emberek köszönetét tolmácsolta a magyar, közöttük a dunakeszi rendőröknek.

Húszezreseket hamisítottak - elrendelték előzetes letartóztatásukat

2015-12-07

Pénzhamisítás megalapozott gyanúja miatt öt ember ellen eljárást indított a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda - közölte múlt szerdán az ORFK kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon. Az ügyészség mai közleménye szerint harminc napra előzetes letartóztatásba helyeztek az ötből négy elkövetőt, köztük három dunakeszi férfit.

Oldalak

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 

Címkék

Tartalom megosztás