iskola

Mészáros Lőrinc tavaly alapított cége építi az új dunakeszi iskolát és sportcsarnokot 3,7 milliárdért - letölthető a teljes szerződés

2016-04-04

A felcsúti polgármester cége, a tavaly alapított Fejér B.Á.L. Zrt. a West Hungária Bau Kft-vel közösen építheti meg az új dunakeszi iskolát és mellette egy sportcsarnokot is, miután elnyerte a Nemzeti Sportközpontok egyik közbeszerzését - írja a magyarnararancs.hu. A több mint bruttó 3,7 milliárd forintos munkára 470 napja lesz a konzorciumnak. A portál közzétette annak a szerződésnek az első lapját, melyről múlt csütörtökön tárgyalt - és fogadta el azt - a képviselő-testület.

Központi forrásból folytatódhat az iskolafelújítás

2016-03-06

Tornatermek, tantermek és tanuszodák épülhetnek a nemzeti köznevelési infrastruktúrafejlesztési program keretében az ország számos pontján az elkövetkező időszakban, s a kiemelt települések között szerepel Dunakeszi is - jelent meg az MTI-n.

Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikai államtitkári feladatokat is ellátó helyettes államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a 78 projektre 38,7 milliárd forintot fordítanak 2014 és 2018 között.

Megújulnak az óvodák játszóudvarai Dunakeszin

2016-01-14

2015-ben is aktívan zajlott az intézményi játszóudvarok felújításának programja Dunakeszin. A tavalyi évben elkészült többek között a Budai Nagy Antal utcai és az Alagi tagóvoda játszóterének teljes felújítása. A Lufthansával folytatott közös munka során megújultak a Piros Óvoda kerti elemei. Az Eszterlánc-Gyöngyharmat óvoda játszóterén is cserékre és új játékokra lehet számítani 2016-ban - amint az időjárás engedi - írja a város honlapján megjelenő tájékoztatásra hivatkozva a Dunakanyar Hírszolgálat.

Huszonnégy tantermes általános iskola épül Dunakeszin

2015-12-05

Állami beruházásként új általános iskola épül Dunakeszi alagi részén. A huszonnégy tantermes oktatási intézmény tervezőjét, illetve kivitelezőjét a közbeszerzési eljárás lezárását követően, a jövő év elejére választják ki - tájékoztatta a Pest megyei település önkormányzatának szóvivője az MTI-t.

Szabó Katalin elmondta, hogy az elmúlt öt évben a növekvő gyermeklétszám miatt 37 százalékkal bővítették a városban a bölcsődei helyeket, és két óvoda is épült, 380 gyereknek. Az önkormányzat két általános iskolát is felújíttatott, de halaszthatatlanná vált egy új iskola építése.

Bővíteni kellett az óvodai korcsolyaprogramot Dunakeszin - új időpontok elérhetőek

2015-10-16

Október 12-től indult el az a program, amelynek keretében ingyenes korcsolya oktatást biztosítunk városunk nagycsoportos korú óvodásai számára a Megyeri úti jégcsarnokban. Az előzetes létszámfelméréshez képest jelentősen többen igényelték az ingyenes korcsolyázási lehetőséget - olvasható a város honlapján.

A program sikere örömteli a Város számára, ugyanakkor maga után vonta az idősávok átszervezését. Az első napok tapasztalatai azt mutatták, hogy a megnövekedett létszámmal már nem lehet tartani a szoros időbeosztást.

Teniszoktatás az elsősöknek

2015-02-20

A Nexon-Dunakeszi Teniszklub SE és az Önkormányzat együttműködése révén az iskolai testnevelés órák keretében ingyenes teniszoktatásban vehetnek részt az első osztályosok. Erről beszélt Bogyó Tamás, a Teniszklub vezetője és Dióssi Csaba polgármester a DIGI Sport reggeli műsorában február 18-án.

Gyermekétkeztetés: észrevételek és intézkedések

2015-02-04

Dunakeszin rendszeresen visszatérő problémáról, az óvodai és iskolai étkeztetés rendszerére vonatkozó panaszokról számolt be a Dunakeszi-Hírhatár. Értesüléseik szerint a szülők és gyermekeik leginkább az ételek minőségét és mennyiségét kifogásolják, de a befizetés és az esetleges lemondás bonyolult rendszere is gyakran eredményez félreértéseket a családok, intézmények és a szolgáltató között.

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 

Címkék