Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvány

Jobbik: az önkormányzat kénytelen volt egyértelműen nyilatkozni, semmiféle elszámolás nincs Dunakeszi milliárdjairól

2016-07-17

Eredménnyel zárult az a bírósági per, amelyet Varga Zoltán Péter, a Jobbik Dunakeszi Alapszervezetének elnöke indított a Dunakeszi Város Önkormányzata ellen, a Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvány adatai ügyében - erről az érintett tájékoztatta hírportálunkat pénteki közleményében. Mint arról korábban beszámoltunk, a Jobbik tavaly óta próbálja kideríteni az önkormányzat által alapított közalapítvány adatait és felderíteni elszámolásait, azonban a város folyamatosan akadályozza ezt a munkát, az alapítvány maga pedig egyszerűen eltűnt, egészen pontosan senki nem tud semmit róla, miközben a székhelye továbbra is a Polgármesteri Hivatal épületébe van bejegyezve. Hogy a jobbikos tényfeltárásnak lehet némi alapja, mi sem mutatja jobban, hogy két komoly büntetőeljárás is folyamatban van már az ügyben - mindkettő ugyancsak a Jobbik képviselőinek feljelentésére. Most, mintegy tíz hónap után Varga arról számolt be, hogy a bíróságon végre egyenes választ tudott kicsikarni az önkormányzattól - leginkább arra vonatkozóan, hogy mit nem talál az önkormányzat a saját alapítványával kapcsolatban - már persze túl magán az alapítványon.

Továbbra is folynak a büntetőeljárások az eltűnt városi útalapítvány ügyében

2016-05-25

Közérdekű adattal való visszaélés és különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt továbbra is folyamatban van a büntetőeljárás a Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvány ügyében - tudta meg hírportálunk. Megkeresésünkre Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője válaszában arról adott tájékoztatást, hogy az ügyekben jelenleg a főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya folytatja a nyomozást. A büntetőfeljelentéseket a Jobbik képviselői tették korábban a dunakeszi önkormányzat által alapított, majd azóta a neki juttatott több mint egymilliárd forint közpénzzel, illetve annak elszámolásaival együtt eltűnő városi közalapítvány ügyében.

Durva pengeváltás a Jobbik és az önkormányzat között

2016-04-26

Miközben a múlt hét végén a repülőtér ügye határozta meg a városi közbeszédet, a Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvány ügyében éles "pengeváltás" zajlott a helyi Jobbik és az önkormányzat között. Miután április közepén a Jobbik bejelentette, hogy feljelentésére két bírósági per és egy közérdekű adattal való visszaélés miatt folyamatban lévő büntetőeljárás mellett, újabb különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indult nyomozás az önkormányzat alapítványának ügyében, a Polgármesteri Hivatal nem sokkal később személyeskedésekkel teli közleményt hozott nyilvánosságra honlapján. Az erre adott jobbikos válasz szerint az ellenzéki párt arra kérte az önkormányzatot, hogy vagdalkozás helyett számoljanak el végre a saját alapítványuknak juttatott milliárdokkal. Ma újabb önkormányzati válasz jelent meg az ügyben: ebben Erdész Zoltán alpolgármester néhány, többségében már eddig is ismert, az elszámolás szempontjából egyébként teljesen lényegtelen dokumentumot közzétéve, még durvább, személyeskedő hangnemben támadta Varga Zoltán Pétert, a Jobbik megyei képviselőjét, aki az ügyet kirobbantotta. Erdész többek között "megélhetési politikusnak" nevezte a jobbikos képviselőt - a saját, legutóbb éppen közel négymilliós alpolgármesteri jutalmáról a közleményben nem ejtett szót.

Dunakeszi történetének legsúlyosabb korrupciógyanús ügyéről beszél a Jobbik

2016-04-14

A dunakeszi önkormányzat által alapított Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvány ügye tipikus példája a Fidesz-féle korrupciónak, annak, amikor helyi önkormányzati vezetők és helyi maffiózók gyümölcsöző kapcsolata különböző bűncselekmények elkövetését jelenti - kezdte sajtótájékoztatóját Hegedűs Lorántné a Jobbik országgyűlési képviselője. A képviselő kiemelte, hogy a közalapítvány - amely egyébként az önkormányzat épületébe van bejelentve - mind a mai napig nem tud elszámolni az általa kezelt 1,7 milliárd forinttal.

Jobbikos feljelentésre, hűtlen kezelés miatt nyomozás indult a milliárdos botrány ügyében Dunakeszin

2016-04-14

A Jobbik képviselőinek feljelentése alapján hűtlen kezelés bűncselekménye miatt indult nyomozás Dunakeszin, az 1,7 milliárd forintos közpénzt kezelő Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvány ügyében. Az információt dr. Gyugyi Csilla, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője is megerősítette hírportálunknak. A feljelentést Hegedűs Lornátné jobbikos országgyűlési képviselő és Varga Zoltán Péter, az ellenzéki párt megyei közgyűlési képviselője tették. Ez lehet a legsúlyosabb, a település vagyonát érintő bűncselekmény miatt indított büntetőeljárás Dunakeszin, a város története során.

Napi lúzer: a Polgármesteri Hivatal a hirdetőtábláján keresi a saját alapítványát

2016-04-07

A dunakeszi Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján hirdetményben keresik a Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítványt, amelyet egyébként az önkormányzat alapított, ugyanoda is van bejegyezve, kitömték milliárdokkal, majd eltűnt. A hirdetményről készített képet Varga Zoltán Péter, a botrányt kirobbantója tette közzé ma délután facebook-oldalán.

A bíróság is keresi az eltűnt Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítványt

2016-03-23

A Budakörnyéki Járásbíróság hirdetményi idézést rendelt el a Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvánnyal szemben abban a perben, melyet Varga Zoltán Péter, a helyi Jobbik elnöke indított az önkormányzat által alapított szervezet ellen, hogy megismerhesse annak gazdálkodási adatait, miután erre irányuló közérdekű adatigénylését korábban nem teljesítették. Mint arról szerkesztőségünk is többször beszámolt, a közalapítvány, melynek az önkormányzat éveken át több százmillió forintot juttatott, sorozatosan nem veszi át a megkereséseket hivatalos székhelyén, mely egyébként azonos a dunakeszi városháza címével. Miután legutóbb a bíróság idézését sem vették át, a bíróság a jobbikos politikus kérelmére hirdetményi idézést rendelt el. Ez azt jelenti, hogy a perre az idézésnek a bíróság hirdetőtábláján történő kifüggesztésével idézik meg a közalapítványt, azonban ezt követően az eljárást akkor is lefolytatják, ha a közalapítvány képviselője azon újra nem jelenik meg. A Jobbik közben azt követeli az önkormányzattól, hogy hiteles dokumentumokkal számoljon el a dunakeszieknek az eltűnt közalapítványnak juttatott milliárdos városi vagyonnal.

Előráncigálják az elbújtatott szervezetet? - A Jobbik pereket indít az Önkormányzat és a Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvány ellen

2015-10-25

A Jobbik Magyarországért Mozgalom pert indít Dunakeszi Város Önkormányzata és az általa alapított Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvány ellen is, a két közpénzt kezelő szerv ugyanis nem teljesítette az alapítvány gazdálkodásának és egyéb adatainak nyilvánosságát célzó közérdekű adatigényléseket - írja ma délelőtt szerkesztőségünknek megküldött közleményében Varga Zoltán Péter, a Jobbik helyi vezetője.

Tovább gyűrűzik az 1,7 milliárdos dunakeszi botrány: végleg eltűnt a Közalapítvány?

2015-10-23

Mostanra nyilvánvalóvá vált: senki sem tudja, hova tűnt az Önkormányzat által alapított, a Polgármesteri Hivatal címére bejelentett, a lakosságtól az útépítési hozzájárulásokat éveken át beszedő, milliárdos közpénzt kezelő Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvány - írta tegnap esti facebook-bejegyzésében Varga Zoltán Péter, a Jobbik dunakeszi elnöke.

Egyre jobb: ha milliókat kell kifizetni közpénzből, rögtön eszébe jut az Önkormányzatnak a saját alapítványa

2015-10-02

Több mint nyolcmillió forintot fizetett ki az Önkormányzat a saját maga által alapított Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítványnak - olvasható azon a számlamásolaton, amelyet Varga Zoltán Péter, a Jobbik helyi elnöke jelenített meg tegnap Facebook-oldalán. Az alapítvány gazdálkodásáról egyelőre nem tudni többet, mivel a jobbikos képviselő által beadott közérdekű adatigénylések közül még van, amit nem teljesítettek, így a politikus későbbre ígért tájékoztatást.

Oldalak

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 

Címkék