Dióssi Csaba

Önkormányzat: hatályos az új adórendelet - Kormányhivatal: még tart a vizsgálat

2016-02-09

Mint arról korábban beszámoltunk, a Jobbik vizsgálatot kezdeményezett a dunakeszi építményadó-rendelet november 30-án, a képviselő-testületi többség által elfogadott módosításaival kapcsolatban, mivel szerintük a Polgármesteri Hivatal elkésett a jogszabály kihirdetésével, emiatt 2016-tól még csak az adókönnyítéseket alkalmazhatja az önkormányzat, az adóteher-növekedéseket idén még nem vehetik figyelembe. A Csongrád Megyei Kormányhivatal általános tájékoztatója szerint a Jobbiknak van igaza, de a párt az illetékes Pest Megyei Kormányhivatalhoz fordult az ügyben.

A Jobbik szerint csak 2017-től alkalmazhatják a magasabb összegű építményadót Dunakeszin

2016-02-04

Csak 2017-től fizettethet magasabb összegű építményadót a lakosokkal az önkormányzat - legalábbis a helyi Jobbik szerint, amely hírportálunkhoz eljuttatott közleményében azt állítja, hogy a november végén elvont kedvezményeket 2016-ban még figyelembe kellene vennie az önkormányzatnak az adó kiszámításakor, mert a Polgármesteri Hivatal elrontotta az adókedvezményeket megszüntető jogszabály kihirdetésének folyamatát. A Csongrád Megyei Kormányhivatalnak a témában született korábbi tájékoztatója alapján a Jobbiknak lehet igaza, a párt pedig az illetékes Pest Megyei Kormányhivatalhoz fordult az ügyben.

Volt, nincs - bárkihez kerülhetett, végleg eltűnt a költségvetésből a városvezetők hétmilliós jutalma

2015-12-27

Mint arról korábban beszámoltunk, a kormánypárti önkormányzati képviselők a szocialista ellenzék támogatásával hat-hat havi juttatásának megfelelő jutalmat szavaztak meg Dióssi Csaba polgármesternek és Erdész Zoltán alpolgármesternek a decemberi képviselő-testületi ülésen, mely összesen mintegy hétmillió forintos kiadást jelent a város költségvetéséből. A városvezetőknek szánt milliós pluszjuttatás nagy felháborodást váltott ki a városban. Végül a két városvezető meghátrált: december 23-án sértett hangú közleményben jelentették be, hogy jótékony célra fordítják a jutalmat, de azt persze már elfelejtették hozzátenni, hogy kihez került ily módon a milliós közpénz. A város számára mindenesetre elveszett a több milliós forintos összeg.

Miért éppen hathavi jutalom? Megválaszoljuk, ha kíváncsi

2015-12-17

Az elmúlt napokban több írásunkban is foglalkoztunk a polgármester és az alpolgármester részére megszavazott hathavi illetményüknek megfelelő jutalommal. A közösségi oldalakon azóta többször merült fel a kérdés, hogy mi alapján lett éppen hathavi jutalmuknak megfelelő összeg megítélve. A válasz pofonegyszerű.

Szívesen gondolnánk, hogy egyfajta objektív értékelési rendszer áll a háttérben (bár akkor bizonyára többen sokallnák az összeget). Sokkal valószínűbb ugyanakkor, hogy azért éppen hat-hathavi összeg lett megszavazva, mert

Dióssi az MSZP segítségével megszavazta magának, a Jobbik nem támogatta a hétmilliós jutalmat

2015-12-16

Mint korábban több cikkünkben beszámoltunk róla, Dunakeszi polgármestere és alpolgármestere részére közel hétmilliós jutalmat szavazott meg a képviselő-testület kormánypárti többsége a város pénzéből a múlt csütörtöki testületi ülésen. A hathavi juttatásnak megfelelő összeget a baloldal egy része is támogatta, hiszen a képviselő-testület szocialista tagja, Ábri Ferenc igennel voksolt a kormánypárti városvezetők év végi plusz juttatására. Nyíri Márton jobbikos képviselő és a Fejlődő Városért Frakció nem támogatta a Fidesz-KDNP előterjesztését.

Ellenzéki össztűz - Jobbik: pofátlan és az erkölcstelenség netovábbja a városvezetők jutalma

2015-12-13

A Jobbik Dunakeszi Alapszervezete pofátlannak és az erkölcstelenség netovábbjának tartja azt a határozatot, mellyel a képviselő-testület fideszes többsége Dióssi Csaba polgármestert, és Erdész Zoltán alpolgármestert elvégzett munkájuk elismeréseként hathavi juttatásuknak megfelelő összeggel jutalmazzák, ami nagyságrendileg hétmillió forintjukba kerül a dunakeszi polgároknak - írja Varga Zoltán Péter, az ellenzéki párt helyi elnöke, ma délelőtt hírportálunknak küldött közleményében.

2014-re kapták most a milliós jutalmat, akár jöhet az újabb 2015-re is - közzétesszük a szavazati adatokat

2015-12-12

Mint hírportálunk korábban beszámolt róla, a csütörtöki ülésen milliós jutalmat szavazott meg a képviselő-testület Dióssi Csaba polgármesternek és Erdész Zoltán alpolgármesternek - közvetlenül azt követően, hogy nem támogatták a gyermekétkeztetés biztosítását a téli szünetre. Korábbi tájékoztatásunkkal ellentétben azonban nem öt és félmillió, hanem hétmillió forint körüli összeget kap a két városvezető extra karácsonyi juttatásként.

Ötmilliós jutalom a városvezetőknek, "nem" a téli gyermekétkeztetésre

2015-12-10

Hat-hathavi illetményüknek, összesen öt és félmillió forintnak megfelelő összegű jutalmat szavazott meg Dióssi Csaba polgármesternek és Erdész Zoltán alpolgármesternek a képviselő-testület. Milliós önrészt is biztosított a városvezetés focipálya építésre, elutasította ugyanakkor a téli szünetben a gyermekétkeztetést megszervezését, mondván hogy a téli szünetig "kevés az idő", valamint nem támogatták a kormánypárti képviselők az építményadó csökkentését a súlyosan fogyatékos személyek esetében sem.

Sokak számára tovább emelkedik az építményadó - a többség elfogadta a polgármester javaslatát

2015-12-02

Mint korábban beszámoltunk róla, hétfőn reggel rendkívüli ülésen fogadta el a képviselő-testület a helyi építményadó-rendelet módosítását. Az új jogszabály értelmében megszűnik a bejelentett személyek után járó kedvezmény, helyette eltartott gyermekek után csökkenhet a fizetendő adó - már akinek csökken. A város polgármestere is elismerte ugyanis, hogy lesz, akinek tovább fog emelkedni a közteher. Mint ismert, a városban legutóbb 2012. január 1-vel emelték meg jelentősen a fizetendő építményadó összegét.

Valamiért nagyon sürgős volt: ma reggel tárgyalják a jövő évi adórendeleteket

2015-11-30

Ma reggel, fél 8-kor kezdődő rendkívüli képviselő-testületi ülésen tárgyalják a jövő évi adórendeleteket a városi képviselők annak ellenére, hogy a képviselő-testület tavaly elfogadott idei munkaterve szerint erre december 10-én rendes ülésen került volna sor. Ennek eredményeként szinte teljesen titokban, élő televízióközvetítés nélkül dönthetnek a város vezetői az adójogszabályokról.

Oldalak

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
 

Címkék