Közéleti hírek

Kigyulladt a mikrosütő, kilenc ember került kórházba Dunakeszin

2017-05-15

Tűz volt egy családi házban Dunakeszin, kilenc ember kórházba került füstmérgezés gyanúja miatt. A tűz a kétszintes ház konyhájában keletkezett hétfő hajnali öt óra körül. A mentők hat felnőttet és három gyereket vittek kórházba füstmérgezés gyanúja miatt - írja az index.hu.

A mikrohullámú sütő gyulladt ki, és a lángok a konyhabútorokra is átterjedtek. A lángokat az ott lakók eloltották, az utómunkálatokat az újpesti hivatásos tűzoltók végezték el.

A hétvége időjárása

2017-05-12

Tavaszias idő, záporok, zivatarok várhatóak - írja előrejelzésében az idokep.hu.

Szombaton mindenütt készülhetünk záporokra, és számíthatunk újabb zivatarok kialakulására is, néhol ismét lehetnek hevesebb zivatarok felhőszakadással, jégesővel, viharos széllel. Élénk, időnként erős lehet a nyugati, északnyugati szél. Hajnalban 9-16 fokos minimumokat, délután 20-25 fok közötti maximumokat mérhetünk.

600 millió forint jöhet Dunakeszire

2017-05-11

Mintegy kétmillió eurós beruházással kutató-fejlesztő üzemmel bővíti dunakeszi központját a LED lámpatesteket gyártó INESA Europa Kft. – közölte a vállalat.

A cég tájékoztatása szerint a tervek elfogadása után az üzemterület bővítése, és mérési eszközökkel való ellátása következik, az üzemet az év végére tervezik átadni. Az 51 alkalmazottat foglalkoztató cég ehhez kapcsolódóan új munkavállalókat is folyamatosan felvesz.

Pályaépítés a 70-es és a 71-es vasútvonalon

2017-05-10

A MÁV Start Zrt. ezúton értesíti az érintett járatokon utazókat, hogy 2017. május 13-tól 2017. május 14-ig a Rákospalota-Újpest – Szob állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a 70-es vonalon közlekedő vonatok módosított menetrend szerint közlekednek.

Továbbá 2017. május 13-tól 2017. május 14-ig a Rákospalota-Újpest – Szob állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a a 71-es vonalon közlekedő vonatok is módosított menetrend szerint közlekednek - olvasható a közlemény Dunakeszi Város honlapján.

Százan szedték a szemetet szombaton Dunakeszin - hatodszor is köztisztasági napot rendeztek

2017-05-08

Az elmúlt évekhez hasonlóan, 2017-ben immár hatodik alkalommal került sor az Önkéntes Köztisztasági Nap munkálataira Dunakeszin. Mint ismert, az elmúlt évek hasonló rendezvényein körülbelül 40 illegális hulladéklerakót számoltak fel az önkéntesek a településen - írta szerkesztőségünknek mai napon eljuttatott közleményében Varga Zoltán Péter önkormányzati képviselő, az esemény szervezője.

Feltöltő kártyás mobilja van? Egyeztesse adatait szolgáltatójával!

2017-05-08

Január 12-én lépett hatályba az az NMHH-rendelet, amely az elektronikus hírközlésről szóló törvénynek az előrefizetős SIM-kártyás mobiltelefonszerződéseket tárgyaló szabályait részletezi - olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság honlapján. A rendelkezés értelmében a szolgáltatóknak a már meglévő szerződéseket is felül kell vizsgálniuk, meglévő ügyfeleiket 2017. június 30-ig azonosítaniuk szükséges, különben a szerződést meg kell szüntetni.

Bababörze Dunakeszin

2017-05-05

Május 6-án (szombaton) 09.00 - 13.00 óra között anyukákat, apukákat, nagymamákat és mindenki mást, aki árusítani vagy vásárolni szeretne, bababörzére vár a dunakeszi VOKE József Attila Művelődési Központ, hogy gazdát cserélhessenek jó állapotú gyermekruhák, játékok, babaápolási eszközök - áll az intézmény honlapján.

További tájékoztatást a 06-27-543-225 mellék:103,105 vagy a 06 30 618 68 33-as telefonon kérhet.

Kiszűrik az e-matrica nélkül közlekedőket a díjköteles utakon

2017-05-05

Folyamatosan fejleszti a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) az ellenőrzési rendszer technológiáját, javítja hatékonyságát; tavaly is jelentősen nőtt a díjköteles utakon bliccelő autósok ellen indított pótdíjas eljárások száma - mondta Börzsei Tibor vezérigazgató a társaság csütörtöki budapesti sajtóbeszélgetésén.

Májusi traffipax

2017-05-05

Májusban is rendszeresen méri a rendőrség a sebességhatárok betartását. Méregdrága fényképek itt készülhetnek: http://www.police.hu/sites/default/files/sebessegell_2017_majus_pest.pdf

(A jó idő beköszöntével szinte mindannyian hajlamosabbak vagyunk súrolni vagy átlépni a közlekedés szabályait. Autósként, biciklisként és gyalogosként is gondoljuk meg jól, és hagyjunk ki minden olyan helyzetet, amiről utólag kiderülhet: nem érte meg - A Szerk.)

Megkezdődött a dunai strand kialakítása

2017-05-02

Elkészültek a 450 méter hosszú, 34 ezer m²-es telken fekvő dunakeszi strand tervei, áprilisban már a tereprendezés is megkezdődött - adja hírül Dunakeszi Önkormányzatának honlapja. A homokos szakasz három részre tagolódik: az északi részen családi strand kerül kialakításra játszótérrel és gyermekbarát infrastruktúrával, a középső részen pihenő-övezet, míg a déli területen kutyás strand szerepel a tervekben az állatbarátok legnagyobb örömére.

Oldalak

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 

Címkék

Állásajánlatok

Tartalom megosztás