Vége a 23. Magyar Nagydíjnak

2008-08-04

A huszonharmadik Forma–1 Magyar Nagydíj rendőrségi szempontból kiemelt, rendkívüli esemény nélkül zajlott le. Idén is több mint 1500 rendőr vett részt a biztosításban. Minden szolgálati ág képviseltette magát, jelen voltak lovas-, kutyás-, motoros-, gyalogos rendőrök, gépkocsizó járőr, valamint bűnügyes rendőrök is - áll a Pest megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap kiadott közleményben.

Mint a hatóság tájékoztatott, a közlekedés zavartalan lebonyolítása érdekében csütörtöktől vasárnapig légi megfigyelést is alkalmaztak.

Kiemelt bűncselekmény, gépkocsi lopás, gépkocsi feltörés, zseblopás, rablás, zsarolás, kifosztás az autóverseny ideje alatt nem történt.

Szabálysértési eljárást 19 esetben kellett indítani. Az eljárások elsősorban közlekedési szabályszegések miatt, illetve 4 esetben tiltott kéjelgés miatt indultak. Gyorsított eljárás keretében bíróság elé állították a hölgyeket, akik 8, 10, 15, 30 nap elzárást kaptak. Egy körözött személyt fogtak el a rendőrök az egyik ellenőrzési ponton a Hungaroring közelében, akit a múlt héten sikeresen felderített Hév-kábellopási üggyel összefüggésben keresett a bíróság.

Ezenkívül a rendőri ellenőrzések eredményeként megtaláltak egy körözött gépjárművet is - tájékoztat a rendőrség.

A hétvégén 14 személygépkocsit kellett elszállítani a közlekedés biztonsága és az autók folyamatos haladása érdekében, többségük műszaki hiba miatt állt tiltott helyen. A verseny után a forgalom rendkívül gyorsan helyreállt, tekintve, hogy a pályáról kivezető utakat egyirányúsították, és a rendőrök folyamatosan segítették a járművek akadálytalan haladását.

Dunakeszi-Online

Hozzászólás

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 

Címkék

Állásajánlatok

Tartalom megosztás