Jogerős bírósági ítéletnek sem tesz eleget a közpénzből finanszírozott Dunakeszi Post

2017-10-03

Jogerős bírósági ítélet ellenére, hónapok óta nem közli le a bíróság által elrendelt helyreigazítást és nem fizeti meg a perköltséget a város önkormányzata által 30 millió forint közpénzből finanszírozott Dunakeszi Post. A városi újság ellen Varga Zoltán Péter, a Jobbik dunakeszi önkormányzati képviselője indított sajtó-helyreigazítási pert, melyet jogerősen meg is nyert. Noha az ítélet 2017. július 7-én jogerőre emelkedett, a Dunakeszi Post a mai napig nem tette közzé a helyreigazítást és nem fizette meg a perköltséget.

A Fővárosi Törvényszék az ügyben május 19-én hozott ítéletet, melyen a Jobbik akkori közleménye szerint a hírportál

nemhogy nem tudta igazolni állításait, de a per tárgyalásán sem jelentek meg, sőt, még védekezést sem terjesztettek elő, azaz meg sem próbálták az általuk állított valótlanságot megvédeni.

A bíróság azóta már jogerős ítéletében teljes mértékben igazat adott a Jobbik képviselőjének és elmarasztalta a Dunakeszi Post elnevezésű városi propagandalapot, amiért az hazudott Varga Zoltán Péterről. A két és fél éven keresztül közel 30 millió forintos közpénzből finanszírozott "hírportál" szerkesztőségét helyreigazítás közzétételére és a perköltség megfizetésére kötelezte a bíróság

- írta szeptember közepén küldött, az ügy fejleményeivel kapcsolatos újabb közleményében a Jobbik Dunakeszi Alapszervezete.

Ezzel szemben a Dunakeszi Post a mai napig nem tett eleget a helyreigazítás közzétételének. Erre vonatkozó utalást mi sem találtunk, de ezt erősítette meg számunkra a pernyertes jobbikos képviselő is.

Megkeresésünkre elmondta, hogy az ítélet július 7-én, azaz majdnem negyed éve emelkedett jogerőre, azóta nem sikerült a tízmilliós nagyságrendű közpénzből fizetett hírportálnak teljesítenie a jogerős bírósági ítéletet.

Varga Zoltán Péter a képviselő-testület múlt csütörtöki ülésén meglehetősen éles hangú hozzászólásában ki is tért erre. Mint fogalmazott a hírportál csak addig "tökös", amíg hazudozni kell, amikor a jogerős ítéletnek eleget kéne tenni, akkor "sunnyog". Elmondta, hogy a hírportál "illusztris" társaságba került: egyrészt azok körébe, akik már veszítette sajtópert a Jobbikkal, vagy tagjaival szemben, másrészt azok körébe, akik a jogerős bírósági ítéletnek nem tettek eleget, harmadrészt pedig azok körébe, akik Dunakeszin vesztettek pert a Jobbikkal, vagy önkormányzati képviselőjével szemben.

Varga arról tájékoztatott minket, hogy jogi képviselője már megtette a szükséges lépéseket a bíróság ítéletének kikényszerítésére.

A párt dunakeszi szervezete legutóbbi közleményében úgy fogalmaz, hogy

A Jobbik, mely az elmúlt hónapokban országosan is több mint ötven sajtópert nyert a Fidesz-KDNP hazugsággyáraival szemben, a jövőben is bírósági úton fog elégtételt venni minden alkalommal, amikor a helyi fideszmédia hazugságokat állít róla, vagy tagjairól.

Dunakeszi-Online

Hozzászólás

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 

Címkék

Állásajánlatok

Tartalom megosztás