Bérlakás-program indítását javasolta Dunakeszin a Jobbik - napirendre sem vette a Fidesz és a KDNP

2017-01-30

Önkormányzati bérlakás-program indítására tett javaslatot a Jobbik a múlt csütörtöki képviselő-testületi ülésen. A nyilvánosan elérhető előterjesztésben Varga Zoltán Péter képviselő azt javasolta, hogy az önkormányzat 2017-től 2021-ig évi 40 millió forintot, azaz összességében 200 millió forintot különítsen el a költségvetésben összkomfortos önkormányzati lakások vásárlására. A jobbikos képviselő elképzelése szerint a lakások 60%-át a fiatalok lakásvásárlását segítendő, a piaci árnál jelentősen alacsonyabb bérleti díjért adná ki az önkormányzat. A Fidesz és a KDNP képviselői azonban napirendre sem voltak hajlandóak venni a javaslatot.

Már decemberben benyújtotta a bérlakás-program indítására vonatkozó előterjesztését Varga Zoltán Péter, azonban már akkor sem vette azt napirendre a kormánypárti többség. Ezért a január 26-i képviselő-testületi ülésre újra benyújtotta a javaslatot, amely szerint az elkövetkező öt évben összkomfortos bérlakásokat vásárolna az önkormányzat, évi 40 millió forintos összegből.

A lakások 60%-át a jobbikos elképzelés szerint a piaci árnál jelentősen alacsonyabb bérleti díjért adhatná ki az önkormányzat, hogy az így megspórolt bérleti díjakkal segítse a fiatalok lakásvásárlását.

További 20%-ot piaci áron, 20%-ot pedig szociális bérlakásként hasznosíthatna az önkormányzat, a lakásvásárlásokkal pedig növekedhetne az évek alatt jelentős részében elherdált városi vagyon is az előterjesztés szerint.

A lakások piaci alapon, illetve annál olcsóbban kiadott bérleti díjbevételből a javaslat szerint elkülönített alapot kellene létrehozni, melyet az állagmegóváson túl kizárólag újabb lakások vásárlását, vagy egy esetleges későbbi állami program önrészét lehetne finanszírozni.

A tervre nem is olyan távol van már példa:

a szomszédos Fóton az ugyancsak ellenzéki, jobbikos Merkwart Krisztián képviselő javaslatára 100 millió forintos összegből indulhat be a település bérlakás-programja.

Dunakeszin azonban erre még várni kell: Varga Zoltán Péter javaslatát a Fidesz és a KDNP képviselői megtárgyalni sem voltak hajlandóak, azaz - indoklás nélkül - még a javaslat napirendre vételét is elutasították.

Dunakeszi-Online

Hozzászólás

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
 

Címkék

Állásajánlatok

Tartalom megosztás