Bemutatta jelöltjét a Jobbik

2013-02-02

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Bernát Kristófot indítja Dunakeszin, a 7-es számú választókörzetben, ahol Fodor Sándorné önkormányzati képviselő halála miatt kellett időközi választást kiírni.

Varga Zoltán Péter, a Jobbik helyi elnöke a témában tartott sajtótájékoztatóján sajnálatát fejezte ki a képviselő asszony halála miatt. Elmondta, hogy Fodor Sándorné olyan képviselő volt, akivel Dunakeszi érdekében bizonyos értékek mentén pártállástól függetlenül is tudtak együtt dolgozni. A helyi elnök elmondta: választóik elvárják, hogy egy időközi választáson az ország legnagyobb ellenzéki pártja elinduljon, valamint a tagság egyhangúan döntött az indulás ténye, és a jelölt személye mellett, melyet a párt felsőbb vezetése is jóvá hagyott.

Bernát Kristóf képviselőjelölt elmondta, hogy a Jobbik programja még nem készült el teljes mértékben, de a támpontokat megadta: ezeket a bűnözés növekedése, a betörések és a közlekedési helyzet megoldása fogja képezni, ide értve mind a járdák és az utak helyzetét is, a Káposztásmegyer irányába történő áthaladás fejlesztését, és a tömegközlekedés helyzetének elemzését is. Bernát Kristóf elmondta, hogy az időközi választással érintett körzetben él, ismeri a problémákat.

Programját a közeljövőben a Jobbik teljes egészében nyilvánosságra hozza - szögezte le a képviselőjelölt.

Varga Zoltán Péter helyi elnök hozzátette, hogy a területet teljes mértékben összefüggő területként kezelik, és a Dunakeszi-alsót érintő kérdéseken kívül, a nagyállomás környékének problémáival is foglalkoznak. Komplex programot írnak a választókerületre, melyet a következő két hétben valamennyi háztartásba eljuttatnak.

Mint arról korábban beszámoltunk, a Helyi Választási Bizottság 2013. március 24-re írta ki a 7. választókerületben az időközi választást.

Hírportálunk természetesen valamennyi bemutatkozni vágyó jelöltnek biztosítja a megjelenés lehetőségét.

Dunakeszi-Online

Hozzászólás

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 

Címkék

Állásajánlatok

Tartalom megosztás