Az MSZP betámadta, a baloldallal is frontot nyitott a Jobbik Dunakeszin

2016-10-08

Az MSZP helyi elnöke szerint a Jobbik "ellopta" egy másik képviselő javaslatát, amikor az állattartás szabályozására irányuló rendeletét megalkotta, melyről a mai napon már szerkesztőségünk is beszámolt. A Jobbik szerint az MSZP azért foglalkozik a Jobbik és más képviselők előterjesztéseivel, mert a sajátjaival nem tud, mivel olyanok gyakorlatilag nincsenek: az MSZP képviselői 2010 óta ugyanis nem adtak be önálló előterjesztést, tevékenységük pedig kimerül abban, hogy "koalíciós partnerük, a Fidesz vezetőinek javaslatait és sorozatos jutalmazását támogatják folyamatosan". Mondjuk túl sok MSZP-s előterjesztésről szerkesztőségünk sem értesült, de azt tudjuk, hogy Ábri Ferenc a mandátumától több mint tízmilliós köztartozás miatt nemrégen bírósági úton megfosztott szocialista képviselő minden alkalommal támogatta a fideszes Dióssi Csaba polgármester és Erdész Zoltán alpolgármester hat-hathavi jutalmát és szinte minden alkalommal előterjesztéseit is.

A Jobbik az ügyben "Összeállt a nagykoalíció: az MSZP hat éve csak a fideszes városvezetést támogatja Dunakeszin" címmel ma este közleményt juttatott el szerkesztőségünknek.

Az MSZP helyi vezetője tegnap esti irományában jobb híján a Jobbik és más képviselők előterjesztéseivel foglalkozva azt találta írni, hogy a Jobbik képviselőjeként Radnóti Henrik korábbi "előterjesztését ellopva" írtam meg javaslatomat az állattartás szabályaival kapcsolatban

- írta szerkesztőségünknek elküldött közleményében Varga Zoltán Péter, a Jobbik helyi elnöke és önkormányzati képviselője.

Hozzátette:

A valóság - mely az MSZP helyi elnökét cseppet sem érdekli - az, hogy azért foglalkozom az állattartás kérdésével, mert Radnóti Henrik és Lukácsi Bálint a képviselő-testület szeptemberi ülésére előterjesztettek két, érintőlegesen a témával kapcsolatos javaslatot, amelyet az ülés elején egyébként visszavontak. Rövid javaslataik lényegében két jelenleg hatályos rendelet módosítására irányultak, egy-egy hibás jogszabályi hivatkozás miatt. Az ő javaslatukat valamennyi képviselőhöz hasonlóan én is megkaptam és annak kapcsán az állattartás kérdésére terelődött a figyelmem. Észleltem, hogy egy szabályozatlan állapot áll fenn a kedvtelésből tartott álltatok tartásának helyi szabályaival kapcsolatban, így erre vonatkozóan egy teljesen önálló, nyolcoldalas, részletes rendelet-tervezetet írtam, többoldalas indoklással mely nyilvánosan elérhető a Jobbik Dunakeszi Alapszervezetének honlapján.

A Jobbik képviselőjének fentieken túl az a véleménye, hogy valamennyi képviselő joga előterjesztést tenni a képviselő-testület ülésére, Fári János MSZP-elnök pedig vélhetően azért foglalkozik a Jobbik, vagy más képviselők előterjesztéseivel, mivel a saját pártja, az MSZP képviselőinek hat éve, azaz 2010 óta konkrétan egy darab előterjesztésük sem volt a képviselő-testületben, amivel foglalkozhatna. Az MSZP képviselőinek tevékenysége hat éve kimerül abban, hogy koalíciós partnerük, a Fidesz vezetőinek javaslatait és sorozatos jutalmazását támogatják folyamatosan - írja.

Az MSZP elnöke a facebookon támadta be a Jobbik képviselőjét

Fári János - egyébként helyesírási hibáktól hemzsegő - irományában tegnap este fogalmazta meg a fenti vádakat. "Ez lett a Jobbik új cukikampánya?" kérdezi az MSZP elnöke, amiből számára az következik, hogy "a Fidesz a közpénzeket nyúlja le - mert ahhoz is hozzáfér - a Jobbik ahhoz nem fér hozzá (szerencsére!)" (sic.) ezért ehelyett lenyúlja más képviselők előterjesztéseit.

A korábbi ellenfelét védi, hogy támadhasson

Az MSZP elnökétől minimum rendhagyó politikai húzás, hogy annak érdekében, hogy a Jobbikot támadhassa, azt a Radnóti Henriket "védi meg", aki 2014-ben az MSZP-vel szemben, az Együtt-PM-DK-4K-MLP-Moma pártszövetség színeiben indult el és jutott képviselői mandátumhoz, az MSZP-t csúnyán elverve - amúgy pedig a Jobbikot is megelőzve.

Az MSZP 2014-ben két önkormányzati körzetben még a jelöltállításhoz szükséges, alig negyven aláírást sem tudta összeszedni, így a tíz önkormányzati körzetből csak nyolcban tudott jelöltet állítani Dunakeszin.

Megszavazta a jutalmakat és folyamatosan a Fideszt támogatta

Mint korábban többször beszámoltunk róla, Ábri Ferenc, az MSZP korábbi képviselője - akinek képviselői mandátumát nemrég a bíróság jogerősen több mint tízmillió forint köztartozása miatt szüntette meg - folyamatosan támogatta a város fideszes vezetésének előterjesztéseit és kétszer is megszavazta az összesen mintegy tizenötmillió forintos jutalmat a fideszes Dióssi Csaba polgármester és Erdész Zoltán alpolgármester részére, cserébe hosszú évekig lehetett a Pénzügyi és Jogi Bizottság elnöke, havi 190 ezer forintos tiszteletdíjért Dunakeszin.

Dunakeszi-Online

Hozzászólás

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 

Címkék

Állásajánlatok

Tartalom megosztás