önkormányzat

A Jobbik küldte meg legtöbbször véleményét - az önkormányzat kérdésünkre sem közölte álláspontját

2016-01-26

A tavalyi év során szerkesztőségünk a helyi közélet híreivel is foglalkozott a közérdeklődésre számot tartó más városi ügyek mellett, melyhez a legfontosabb segítséget a közélet alakítóitól, városi politikai szerelőktől kaptuk, akik egyes ügyekben képviselt álláspontjaikat különböző módokon próbálták (vagy éppen egyáltalán nem próbálták) közölni a lakossággal.

2015-ben is megrendezték: ezúttal már közel hatmillióba került a város pénzén tartott zártkörű karácsonyi buli

2016-01-21

2015-ben is megrendezték az év végi zártkörű polgármesteri fogadást, azonban míg egy évvel korábban mintegy négymillió forintba, addig tavaly decemberben már közel hatmillió forintba került a városi pénzen rendezett privát buli. A menüre ezúttal sem lehetett panasz, de az alkoholfogyasztással sem volt gond: többek között vodkát, zsindelyes pálinkát, Jägermeistert és whisky-t ezúttal is korlátlanul fogyaszthattak a résztevők, akiket utána a város pénzén haza is fuvaroztak.

A hétmilliós jutalom mellé négymilliós privát buli is járt - persze közpénzből

2016-01-07

Libamájpástétom, angolos hátszín paradicsomos ruccola salátával, kacsacomb pezsgős káposztával, fogas filé hollandi mártással és parajos gombás jázminrizzsel, kesztölci mangalicatekercs chillis fetasajttal göngyölve, korlátlan italfogyasztás, folyóborok, vodka, whisky, Jägermeister, Zsindelyes pálinka, desszertnek belga csokoládés pohárkrém kandírozott citrussal, mentás tejszínhabbal - többek között ezt szolgálták fel azon a zártkörű vacsorán, amelyre még 2014 év végén került sor a városi vezetők részvételével - természetesen közpénzből.

Előráncigálják az elbújtatott szervezetet? - A Jobbik pereket indít az Önkormányzat és a Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvány ellen

2015-10-25

A Jobbik Magyarországért Mozgalom pert indít Dunakeszi Város Önkormányzata és az általa alapított Dunakeszi Úthálózatáért Közalapítvány ellen is, a két közpénzt kezelő szerv ugyanis nem teljesítette az alapítvány gazdálkodásának és egyéb adatainak nyilvánosságát célzó közérdekű adatigényléseket - írja ma délelőtt szerkesztőségünknek megküldött közleményében Varga Zoltán Péter, a Jobbik helyi vezetője.

Újabb titkos közbeszerzés? - Megint a nyilvánosság háta mögött döntöttek

2015-07-21

A tegnapi napon, július 20-án rendkívüli képviselő-testületi ülésre került sor Dunakeszin, melynek egyetlen napirendi pontja a Szakorvosi Rendelőintézet épületének energetikai fejlesztése tárgyában a közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása volt. Az ülés meghívója július 15-én, azaz öt napja kelt, s noha ezt a törvény kötelezővé tenné, az előterjesztés a testületi ülés végéig sem került nyilvánosságra - írja tegnap késő délelőtt közzétett facebook-bejegyzésében Varga Zoltán Péter, a Jobbik Dunakeszi Alapszervezetének elnöke.

Köztisztviselői nap és Semmelweis-nap - több közintézmény zárva lesz

2015-06-30

A Közszolgálati Tisztségviselők Napja és a Semmelweis-nap alkalmából több közintézmény is zárva tart a hét egyes napjain. Dunakeszi Város Polgármesteri Hivatala július 1-jén és és július 3-án is zárva tart, helyette július 7-én kedden 8-12 óráig és 13-16 óráig is nyitva tart, e napon mindkét időszakban várják az ügyeiket intézni szándékozókat.

A Dunakeszi Járási Hivatal szervezetébe tartozó valamennyi intézmény, így az Okmányiroda, a Hatósági Osztály, a Földhivatal és a Gyámhivatal is zárva tart július 1-jén.

Holnaptól változik a szociális rendszer - Dunakeszin is

2015-02-28

Március 1-jével átalakul a szociális támogatási rendszer; a változtatásokkal több segélyezési forma megszűnik, átalakul, új elnevezést kap vagy máshonnan lesz igényelhető, mint eddig. A változtatások után szociális támogatásokat két helyről kérhetnek majd az érintettek: egyrészt a járásoktól, másrészt a helyi önkormányzatoktól; előbbiektől a jövedelemkompenzáló, míg utóbbiaktól a kiadáskompenzáló támogatások igényelhetők.

Az Önkormányzat szerint nem emelkedett az építményadó

2014-01-27

Dunakeszi Város Önkormányzatának képviseletében a Biczi és Tuzson Ügyvédi Iroda helyreigazítási kérelemmel fordult szerkesztőségünkhöz 2013. december 23-án megjelent Folytatódik a karácsonyi kampány című cikkünkben írtak miatt. Kérelmükben a következő mondatunkkal kapcsolatban fogalmaztak meg ellenvéleményt:

Megtartotta idei utolsó ülését a képviselő-testület

2013-12-16

Múlt csütörtökön tartotta idei utolsó ülését Dunakeszi Város képviselő-testülete. Ennek során két rendeletet és több határozatot hozott a grémium. Dunakeszi Város Önkormányzat "egyes rendeleteinek módosításáról" szóló rendeletét egy törvényi változás és néhány technikai jellegű módosítás tette szükségessé, döntött továbbá a képviselő-testület a három háziorvosi körzet feladatellátási szerződésének megkötéséről.

Képviselő-testületi ülés lesz ma

2013-11-21

Ma délután 15 órakor kezdi idei tizenötödik rendes ülését Dunakeszi Város képviselő-testülete. Az ülés előterjesztéseit honlapunk Dokumentumok menüpontja alá feltöltöttük, ott a 2013. november 21-i képviselő-testületi ülés anyagait leválogatva valamennyi olyan javaslat olvasható, amelyet a képviselőknek a meghívóval együtt kipostáztak. Néhány előterjesztés később, esetenként közvetlenül a testületi ülés előtt kerül kiosztásra a képviselőknek.

Oldalak

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 

Címkék

Állásajánlatok

Tartalom megosztás