jogszabály

Jön a tavasz - itt vannak az avar és a kerti hulladék égetésének szabályai

2016-04-16

A jó idő beköszöntével megkezdődnek a kerti munkák, melyek kivitelezése gyakori konfliktus- és panaszforrás a lakosság köreiben. Dunakeszi Város Önkormányzata rendeletben szabályozza az avar és kerti hulladék égetését a város határain belül. A rendelet értelmében az avart és a kerti hulladékot elsősorban hasznosítással, komposztálással szükséges kezelni, és erről az ingatlan tulajdonosának kötelessége gondoskodni.

Törvénytelenül összehívott közmeghallgatás lesz holnap, ha esetleg délután háromkor el tud valaki menni

2015-12-09

Dunakeszi Város Képviselő-testülete december 10-én 15:00 órai kezdettel közmeghallgatást tart - írja a Dunakanyar Hírszolgálat a város honlapján megjelenő információkra hivatkozva. Az ülés helye a Városháza nagyterme, mely a Fő út 25. szám alatti Polgármesteri Hivatalban található. A tájékoztató után a napirendtől függetlenül, de kizárólag közérdekű témában tehető fel kérdés - áll a meghívóban.

El kell távolítani a reklámtáblákat

2012-06-04

Dunakeszi Város Önkormányzata kiemelt fontosságúnak tartja az egységes, kulturált, rendezett városképi megjelenést, ezért a közelmúltban több olyan döntést hozott, illetve intézkedést tett, amely a városképet romboló reklámtábla-rengeteg felszámolására irányult - írja Passa Gábor főépítész a település honlapján megjelent lakossági felhívásban.

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 

Címkék

Állásajánlatok

Tartalom megosztás