jobbik

Sokan írtak vissza a Jobbiknak az állattartási rendelettel kapcsolatban

2016-10-21

Mint korábban beszámoltunk róla, a kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet-tervezetet hozott nyilvánosságra a helyi Jobbik honlapján Varga Zoltán Péter, az ellenzéki párt új önkormányzati képviselője. A jogszabály-tervezetet azonnal társadalmi egyeztetésre is bocsátotta, azaz felkérte a lakosságot, hogy nyilvánítson véleményt a javaslatával kapcsolatban.

Jobbik: a Fidesz dunakeszi képviselői a törvénysértés mellé álltak

2016-10-16

A Jobbik dunakeszi önkormányzati képviselője szerint a törvénysértést támogatták a település fideszes képviselői, amikor a szeptember végi képviselő-testületi ülésen nem szavazták meg az ellenzéki képviselő javaslatát, amely a Közüzemi Kft. átláhatóságának biztosítására irányult. Varga Zoltán Péter, a Jobbik képviselője indítványának először még a napirendre vételét is elutasította a település kormánypárti többsége, hogy így kerüljék el a kényelmetlen véleménynyilvánítás kötelezettségét, de aztán az ellenzéki városatya egy másik napirendi ponthoz módosító indítványtként újra benyújtotta a javaslatot. Ekkor már mindenképpen szavazni kellett a törvényesség helyreállítására tett javaslatról, és az ügy érdemében is elutasították azt a Fidesz-KDNP képviselői. A Jobbik képviselője szerint a Közüzemi Kft. évek óta nem tartja be a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó törvényi kötelezettségeit, és ezért kérte a tulajdonos önkormányzatot, hogy szólítsa fel a cég vezetőjét a törvénytelenségek kiküszöbölésére. Ezt utasította el a Fidesz-KDNP-s többség, ezzel pedig a Jobbik képviselője szerint a törvénysértést támogatta, és kiállt a cég vezetője mellett, aki korábban ugyancsak fideszes önkormányzati képviselő volt Dunakeszin.

Az MSZP betámadta, a baloldallal is frontot nyitott a Jobbik Dunakeszin

2016-10-08

Az MSZP helyi elnöke szerint a Jobbik "ellopta" egy másik képviselő javaslatát, amikor az állattartás szabályozására irányuló rendeletét megalkotta, melyről a mai napon már szerkesztőségünk is beszámolt. A Jobbik szerint az MSZP azért foglalkozik a Jobbik és más képviselők előterjesztéseivel, mert a sajátjaival nem tud, mivel olyanok gyakorlatilag nincsenek: az MSZP képviselői 2010 óta ugyanis nem adtak be önálló előterjesztést, tevékenységük pedig kimerül abban, hogy "koalíciós partnerük, a Fidesz vezetőinek javaslatait és sorozatos jutalmazását támogatják folyamatosan". Mondjuk túl sok MSZP-s előterjesztésről szerkesztőségünk sem értesült, de azt tudjuk, hogy Ábri Ferenc a mandátumától több mint tízmilliós köztartozás miatt nemrégen bírósági úton megfosztott szocialista képviselő minden alkalommal támogatta a fideszes Dióssi Csaba polgármester és Erdész Zoltán alpolgármester hat-hathavi jutalmát és szinte minden alkalommal előterjesztéseit is.

Mondja el véleményét: ellenzéki javaslat a lakosság bevonásával az állattartás szabályozásáról

2016-10-08

A kedvtelésből tartott állatok tartásának helyi szabályairól szóló önkormányzati rendelet-tervezetet hozott nyilvánosságra a helyi Jobbik honlapján Varga Zoltán Péter, az ellenzéki párt új önkormányzati képviselője. A jogszabály-tervezetet azonnal társadalmi egyeztetésre is bocsátotta, azaz felkérte a lakosságot, hogy nyilvánítson véleményt a javaslatával kapcsolatban. Már most látszik, hogy az új képviselő megjelenése némi színt visz a városi képviselő-testület működésébe: ilyesfajta társadalmi egyeztetés korábban szinte egyáltalán nem volt szokás Dunakeszin. A javaslathoz a lakosság és a helyben működő civil szervezetek észrevételeit első körben október 14-én, éjfélig várja az ellenzéki képviselő.

A Közüzemi Kft. törvénysértései végre a képviselő-testület elé kerülnek ma

2016-09-29

A Jobbik az elmúlt években komoly harcot indított Dunakeszin az önkormányzat és intézményei, valamint az általuk alapított, közpénzből működő gazdasági társaságok átlátható működéséért. Ezek egyike, a Közüzemi Kft. hosszú évek óta nem teljesíti a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó jogszabályi kötelezettségeit, hisz honlapján a legfontosabb gazdasági és működési adatok annak ellenére sem érhetők el, hogy az ügyvezetőt többször, írásban felszólítottam a jogszabály betartására - írja szerkesztőségünknek elküldött közleményében az ellenzéki párt helyi képviselője.

Itt turkálhat az új jobbikos képviselő zsebében

2016-09-27

A Jobbik új dunakeszi önkormányzati képviselője Varga Zoltán Péter a nyilvánosság számára önként elérhetővé tette vagyonnyilatkozatait, annak érdekében, hogy - mint írja - képviselői feladatai ellátása során vagyoni helyzetének alakulásáról a választók valós képet kaphassanak. A Jobbik helyi vezetője közösségi profilján évek óta nyilvánosságra hozza a dokumentumokat, ezeket most időrendi sorrendben feltöltötte a párt helyi honlapjára.

Eddigi formájában vége a Fidesz-MSZP koalíciónak Dunakeszin

2016-09-23

Múlt pénteken, rendkívüli képviselő-testületi ülésen tette le az esküt a dunakeszi grémium két új tagja: a szocialista Bilinszky Ferenc és a jobbikos Varga Zoltán Péter. Utóbbi a nyáron lemondott Nyíri Márton helyét veszi át a testületben, Bilinszky viszont azért szerezhetett mandátumot, mert a 2014-es választáson szocialista színekben képviselői helyet szerző Ábri Ferencnek adótartozása miatt a bíróság jogerősen is kimondta méltatlanságát - annak ellenére, hogy a Dióssi-féle fideszes városvezetés mindent megtett ennek elodázásáért.

Önkormányzati képviselői fogadóóra Dunakeszin

2016-09-20

Tisztelettel hívom Önt első képviselői fogadóórámra, melyre már az első rendes képviselő-testületi ülésem előtt sort kerítek. Szívesen fogadom javaslatait, segítő észrevételeit, meghallgatom problémáit - írta a tegnapi napon, a szerkesztőségünkhöz eljuttatott meghívóban Varga Zoltán Péter, a Jobbik új önkormányzati képviselője. Az új képviselő szeptember 16-án, rendkívüli képviselő-testületi ülésen tette le az esküt, azonban a munkaterv szerinti első ülésre, amelyen részt vehet, szeptember 29-én kerül sor.

A Jobbik megválasztotta Dunakeszi új képviselőjét

2016-08-23

A Jobbik Magyarországért Mozgalom Dunakeszi Alapszervezete Nyíri Márton önkormányzati képviselő lemondása után - a listás mandátumosztás lehetősége alapján - taggyűlés keretében, titkos szavazással választotta meg az új városatyát - írja szerkesztőségünknek is eljuttatott közleményében Csanádi Gábor, a Jobbik Pest megyei szóvivője.

A szervezet döntését a nemzeti párt országos elnöksége is jóváhagyta, valamint megerősítette, így a ciklus végéig a képviselői feladatokat Varga Zoltán Péter, a Jobbik Dunakeszi Alapszervezetének elnöke - a dunakeszi közösség érdekeit a legmesszebbmenőkig figyelembe véve - látja majd el - zárul az ellenzéki párt megyei szóvivőjének közleménye.

A Jobbik nem pártpolitikát, "csupán" több ellenzéki kritikát vár új képviselőjétől

2016-08-19

A Jobbik új önkormányzati képviselőjétől azt várja, hogy az eddig megszokott színvonalú szakmai munka mellett az eddigieknél sokkal keményebben és hangsúlyosabban jelenítse meg azokat az ellenzéki kritikákat, amelyeket - legalábbis a képviselő-testületben - eddig szó nélkül hagytunk - olvasható a Dunakeszi Polgár városi magazin nemrég megjelent, augusztusi számában Nyíri Márton önkormányzati képviselő lemondása kapcsán a Jobbik helyi elnöksége által tett nyilatkozatban.

Oldalak

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
 

Címkék

Állásajánlatok

Tartalom megosztás