építkezés

A vibrációs földtömörítés okozta a zajt

2017-03-20

Számos panasz érkezett Dunakeszi Város Önkormányzatához az elmúlt napokban a LightTech Kft. Hegyrejáró úti telephelyén folyó építkezéssel kapcsolatban - olvasható Dunakeszi Város hivatalos honlapján, a dunakeszi.hu-n. Mint írják tájékoztatást szeretnének nyújtani a témában, ezért múlt pénteken felvették a kapcsolatot a cég képviselőjével.

Mészáros Lőrinc tavaly alapított cége építi az új dunakeszi iskolát és sportcsarnokot 3,7 milliárdért - letölthető a teljes szerződés

2016-04-04

A felcsúti polgármester cége, a tavaly alapított Fejér B.Á.L. Zrt. a West Hungária Bau Kft-vel közösen építheti meg az új dunakeszi iskolát és mellette egy sportcsarnokot is, miután elnyerte a Nemzeti Sportközpontok egyik közbeszerzését - írja a magyarnararancs.hu. A több mint bruttó 3,7 milliárd forintos munkára 470 napja lesz a konzorciumnak. A portál közzétette annak a szerződésnek az első lapját, melyről múlt csütörtökön tárgyalt - és fogadta el azt - a képviselő-testület.

Gyorshír: a Fidesznek a Pálya utca melletti lóverseny-starthelyre is jó a sportkomplexum

2016-03-31

Benkő Tamás módosító indítványt nyújtott be a képviselő-testület mai ülésén, a dunakeszi repülőtéren tervezett sportkomplexummal kapcsolatos előterjesztéséhez. Ennek során jelezte, hogy amennyiben a dunakeszi-alsón élők elutasítják a repülőtéren történő megvalósítást, ebben az esetben a sportkomplexum akár a lóversenypálya Dunakeszi-alsó felé eső részén, az úgynevezett "starthelyen" kerüljön megvalósításra, mely a lóversenyeknél a rövidebb távú versenyek esetében a pálya egyenes gyorsítóhelyét képezi.

Huszonnégy tantermes általános iskola épül Dunakeszin

2015-12-05

Állami beruházásként új általános iskola épül Dunakeszi alagi részén. A huszonnégy tantermes oktatási intézmény tervezőjét, illetve kivitelezőjét a közbeszerzési eljárás lezárását követően, a jövő év elejére választják ki - tájékoztatta a Pest megyei település önkormányzatának szóvivője az MTI-t.

Szabó Katalin elmondta, hogy az elmúlt öt évben a növekvő gyermeklétszám miatt 37 százalékkal bővítették a városban a bölcsődei helyeket, és két óvoda is épült, 380 gyereknek. Az önkormányzat két általános iskolát is felújíttatott, de halaszthatatlanná vált egy új iskola építése.

Közel hatszáz négyzetméteres üzlet létesülhet Dunakeszi-gyártelepnél

2012-09-24

556 négyzetméteres eladóterű üzletet létesítene a Dunakeszi-gyártelepi parkolótól délre eső ingatlan tulajdonosa a képviselő-testülethez benyújtott előterjesztés szerint. A vasútállomás nyugati oldalán, a Béke út melletti parkoló melletti területen jelenleg néhány bokor és fa található - amennyiben jól azonosítottuk az 5053/1. helyrajzi számot, mivel az külön nincs feltüntetve a település honlapján elérhető szabályozási terven.

Megkezdődött az új körforgalmi csomópont kialakítása

2012-07-17

A Fóti út - Repülőtéri út - Határ út találkozásánál megkezdődött a körforgalmi csomópont kialakítása. Dunakeszi Város Önkormányzata 2010. július 22-én az egyik városunkba települt multinacionális nagyvállalattal kötött megállapodását a képviselő-testület július 29-i ülésén hagyta jóvá. A megállapodás szerint a Dunakeszin két áruházat is üzemeltető multi "támogatni kívánja a települési úthálózat fejlesztését", s ennek megfelelően kötelezettséget vállalt a Határ út Rákóczi út és Toldi utca közötti szakaszának, valamint a fent említett körforgalmi csomópont kiépítésének kivitelezésére.

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 

Címkék

Állásajánlatok

Tartalom megosztás