béremelés

Visszamenőleg, havi 200 ezer forinttal emelkedik Dióssi Csaba és Erdész Zoltán fizetése

2017-01-30

200 ezer forinttal emelkednek Dunakeszi vezetőinek juttatásai a képviselő-testület január 26-i ülésén hozott döntés szerint. A határozat alapján visszamenőleg, 2017. január 1-től Dióssi Csaba juttatásai havi 940 586 forintra emelkednek, Erdész Zoltán a törvény által lehetséges legmagasabb összeget, 825 656 forintot vihet haza. A javaslatot a Fidesz és a KDNP képviselői szavazták meg, a jobbikos Varga Zoltán Péter nemmel szavazott, a baloldali képviselők tartózkodtak az ügyben.

Elmarad a Volán-sztrájk

2016-03-29

Nem lesz sztrájk a Volán-társaságoknál, megállapodott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV), a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Közlekedési Munkástanácsok Szövetsége az idei béremelésről - közölte a nemzeti vagyonkezelő, valamint a Közúti Közlekedési Szakszervezet.

MÁV - nem született megegyezés a munkáltató és a munkavállalók között, jövő héten akár sztrájk is lehet

2016-02-10

A vasutas szakszervezetek nem fogadták el a MÁV új bérajánlatát, azonban egyelőre elhalasztják a tervezett sztrájk bejelentését, ugyanis bíznak a további tárgyalások eredményességében - mondta el a Vasutasok Szakszervezetének (VSZ) elnöke a bértárgyalásokat követően hétfőn az MTI-nek.

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
 
 
 

Címkék

Állásajánlatok

Tartalom megosztás