átláthatóság

Inkább közpénzből pereskedik az önkormányzat, mint hogy kiadjon néhány oldalt

2017-07-26

Újabb négy perrel néz szembe Dunakeszi Város Önkormányzata, mert nem teljesített több közérdekű adatigénylést, sőt, egyáltalán nem is válaszolt a megkeresésekre. A közérdekű adatok nyilvánosságát az alaptörvény garantálja, de a dunakeszi városvezetésnek - és az alaptörvényt egykori országgyűlési képviselőként szavazatával lelkesen támogató Dióssi Csaba polgármesternek - ez láthatóan nem számít: sorozatosan nem adják ki a közérdekű adatokat az azt firtató kérdésekre. Sőt: nem csak nem adják ki, de igazából el sem utasítják az adatigényléseket.

Jobbik: a Fidesz dunakeszi képviselői a törvénysértés mellé álltak

2016-10-16

A Jobbik dunakeszi önkormányzati képviselője szerint a törvénysértést támogatták a település fideszes képviselői, amikor a szeptember végi képviselő-testületi ülésen nem szavazták meg az ellenzéki képviselő javaslatát, amely a Közüzemi Kft. átláhatóságának biztosítására irányult. Varga Zoltán Péter, a Jobbik képviselője indítványának először még a napirendre vételét is elutasította a település kormánypárti többsége, hogy így kerüljék el a kényelmetlen véleménynyilvánítás kötelezettségét, de aztán az ellenzéki városatya egy másik napirendi ponthoz módosító indítványtként újra benyújtotta a javaslatot. Ekkor már mindenképpen szavazni kellett a törvényesség helyreállítására tett javaslatról, és az ügy érdemében is elutasították azt a Fidesz-KDNP képviselői. A Jobbik képviselője szerint a Közüzemi Kft. évek óta nem tartja be a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó törvényi kötelezettségeit, és ezért kérte a tulajdonos önkormányzatot, hogy szólítsa fel a cég vezetőjét a törvénytelenségek kiküszöbölésére. Ezt utasította el a Fidesz-KDNP-s többség, ezzel pedig a Jobbik képviselője szerint a törvénysértést támogatta, és kiállt a cég vezetője mellett, aki korábban ugyancsak fideszes önkormányzati képviselő volt Dunakeszin.

Újabb titkos közbeszerzés? - Megint a nyilvánosság háta mögött döntöttek

2015-07-21

A tegnapi napon, július 20-án rendkívüli képviselő-testületi ülésre került sor Dunakeszin, melynek egyetlen napirendi pontja a Szakorvosi Rendelőintézet épületének energetikai fejlesztése tárgyában a közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása volt. Az ülés meghívója július 15-én, azaz öt napja kelt, s noha ezt a törvény kötelezővé tenné, az előterjesztés a testületi ülés végéig sem került nyilvánosságra - írja tegnap késő délelőtt közzétett facebook-bejegyzésében Varga Zoltán Péter, a Jobbik Dunakeszi Alapszervezetének elnöke.

A Jobbik a határidő leteltére figyelmeztet

2015-07-10

Mint arról korábban beszámoltunk, a Jobbiknak mostanában a Közüzemi Kft-vel, illetve annak átláthatatlanságával gyűlik meg a baja. Az ellenzéki párt múlt hónapban figyelmeztetett arra, hogy a milliárdos közpénzt kezelő önkormányzati cég a honlapján nem tesz eleget a közérdekű adatok nyilvánosságára vonatkozó törvényi kötelezettségének.

A Jobbik most a Közüzemi Kft. átláthatóságát hiányolja

2015-06-16

A Jobbiknak most a Közüzemi Kft-vel, illetve annak átláthatatlanságával gyűlik meg a baja. A párt állítása szerint a cég nem tesz eleget a közérdekű adatokra vonatkozó törvényi kötelezettségének. A cég honlapját megvizsgálva ez igaz is: az üvegzseb menüpont alatt jelenleg mindösszesen egy mondat szerepel: "A cég kifejezetten nagy hangsúlyt fektet az átláthatóságra. A tulajdonos önkormányzat elveivel harmonizálva minden munkafolyamatunkban meghatározó szerepet tölt be a szabályszerűség és a teljes transzparencia." A törvény azonban egy homályos mondatnál jóval szélesebben szabályozza azon adatok körét, amelyet automatikusan, kérés nélkül nyilvánosságra kellene hozni. A Jobbik azt ígérte, hogy ha a cég nem jeleníti meg a közérdekű adatokat, a párt hatósághoz fordul.

Keményen nekiment az Önkormányzatnak a Jobbik

2014-12-13

A Jobbik Dunakeszi Alapszervezete éles hangú közleményben ment neki a város önkormányzatának, miután - közleményük szerint - nem elégedettek azzal az eljárással, hogy a közérdekű adatokat rendre késve, esetenként - önkormányzati előterjesztések esetében - a testületi ülés, azaz a döntés meghozatala után töltik fel a város honlapjára. Az előterjesztések, az azokban foglalt döntési javaslatokat a törvény szerint benyújtásukat követően azonnal meg kellene jelentetni a honlapon s értelme is annak van, ha a polgárok a döntés meghozatala előtt értesülhetnek arról, hogy mit terveznek a választott képviselők. A Polgármesteri Hivatal szerint minden rendben van, ők nem hibáztak.

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 

Címkék

Állásajánlatok

Tartalom megosztás