Megválasztotta a bizottsági tagokat és a tanácsnokokat a képviselő-testület

2014-10-31

Egy héttel megalakulása után, tegnap megtartotta első rendes ülését Dunakeszi Város képviselő-testülete. A képviselők döntöttek az SZMSZ módosításáról, az alakuló ülésen meghatározottak szerint a képviselők tiszteletdíjáról és megválasztották a bizottsági tagokat és tanácsnokokat is.

A képviselők az alap-tiszteletdíjat jelentősen csökkentették, ugyanakkor a különböző tisztségekért járó pótlékokkal együtt viszont az eddigiekhez képest emelték, majd ezt követően - ahogy ez várható volt - minden képviselőnek megszavaztak valamilyen tisztséget. A képviselő-testület a jövőben egyetlen bizottsággal működik, a pénzügyi és jogi bizottság elnöke Ábri Ferenc szocialista képviselő lesz. A bizottság tagjai Csoma Attila, Benkő Tamás és Dr. Kováts Sebestyén fideszes és Hircz Tamás független képviselő lesznek.

Rablás miatt keresik - grafikával

2014-01-01

Rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen folytat eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen férfi 2013. december 29-én 18 óra 45 perc körüli időben a kezében késsel ment be egy fóti üzletbe, ahol az alkalmazottat megfenyegette és bevétel átadására kényszerítette. Az alkalmazott a fenyegetés hatására a kasszában lévő összeget átadta, majd a 30 év körüli, 160 cm magas, vékony testalkatú, kapucnis pulóvert viselő férfi a helyszínről elmenekült - adta hírül Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

Vádemelési javaslat a fiatal garázda ügyében

2013-12-31

Garázdaság vétség és könnyű testi sértés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya egy fiatalkorú fóti lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a fiú 2013. március 8-án 16 óra körül időben egy fóti buszmegállóban az osztálytársait félrelökve lerángatta a sértettet a buszról, majd ököllel többször megütötte. A sértett a bántalmazás következtében orvosi ellátást igénylő sérülést szenvedett - írja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.

Emberölés Fóton

2013-12-28

Emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztályán B. Zsolt 41 éves fóti lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2013. december 28-án 15 óra körüli időben egy fóti családi házban előzetes szóváltást követően egy alkalommal mellkason szúrta 38 éves ismerősét - adta hírül a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság.

Dunakeszin is napocskát rajzolnak a munkanélküliek

2013-12-27

Dunakeszin is elindult a kormány közmunkások számra kitalált téli közfoglalkoztatási programja. A már októberben beharangozott programban nem csak munkát, hanem képzést is kínáltak a közmunkásoknak. A képzéshez kapcsolódó első teszt nagy felháborodást váltott ki országosan, melyet több szakértő is minősíthetetlennek nevezett. Dunakeszin is ezt töltötték ki a közmunkások, ráadásul többen olyanok is, akiknek nem is arra a képzésre (ún. alapkompetencia képzésre) kellett volna kerülniük, ahol ezen teszt kitöltése volt az elvárás.

Több millió forintot loptak - vádat emeltek ellenük

2013-12-23

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya eljárást folytatott lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt S. Zsigmond 26 éves csörögi, H. János 20 éves és D. Hasszán 19 éves fóti lakosok, valamint két fiatalkorú társuk ellen - adta hírül a police.hu.

A rendőrségre 2013. március 9-én érkezett bejelentés arról, hogy az éjszakai órákban ismeretlen tettesek az ajtó befeszítését követően bementek egy fóti családi házba és onnan eltulajdonítottak egy beépített széfet, amiben ékszerek, több millió forint készpénz és iratok voltak.

Folytatódik a karácsonyi kampány

2013-12-23

Mint korábban beszámoltunk róla, a városban sok helyen találkozhatunk szembe a karácsonyi kampány elemeivel - óriásplakátokon, újsághirdetésekben kívánnak boldog ünnepeket a város vezetői, miközben a választásokat megelőző évben először ajándékcsomagot is kapnak a település 65 év feletti lakói. Időközben pedig az ellenoldal is belelendült.

A város Budapest felőli bejáratánál Szabó Imre volt szocialista miniszter óriásplakátja köszönti a Dunakeszire érkezőket, boldog Karácsonyt és nem is olyan enyhe célzással "változásban gazdag" boldog új évet kívánva 2014-re.

Mától hosszabbak a nappalok

2013-12-22

Az elmúlt éjszaka volt a leghosszabb a sötétség a Föld északi féltekéjén, míg a tegnapi nap volt a legrövidebb nappal. Emiatt nevezik december 21-ét (esetenként december 22-ét) téli napfordulónak. A napok és az éjszakák arányának változását a Föld forgástengelyének a Nap körüli keringési síkjával bezárt szöge okozza, emiatt létenzek az évszakok is. A téli napforduló az északi féltekén az az esemény, amikor a Föld forgástengelye a legjobban "elhajlik" a Nap sugaraitól.

December 21-e nemcsak a legrövidebb nappal, de ekkor kezdődik a csillagászati tél is.

Diákok kézbesítették az idei polgármesteri beszámolót

2013-12-21

Diákok kézbesítették az idei, "Biztonság és fejlődés" címet viselő polgármesteri beszámolót és a jelenlegi ciklusban megvalósult, illetve a jövőben tervezett beruházásokat bemutató naptárat a Dunakeszin élőknek. A polgármesteri beszámoló készítése a jelenlegi önkormányzati ciklusban vált szokássá, az idei év immár a harmadik, amikor a beszámolót év vége felé megkapja a lakosság. Ezúttal azonban a 65 év feletti lakosok a beszámolón és a naptáron túl további ajándékokat is kaptak, a csomagok kihordására pedig Dióssi Csaba polgármester a Radnóti Miklós Gimnázium diákjait kérte fel.

Vadász lőtt az angol szetterre Dunakeszin

2013-12-19

Elkapták azt a férfit, aki hátulról rálőtt egy kutyára és eltalálta az állat lábát Dunakeszin, december 8-án - számol be a Blikk. Az angol szetter lábát később a sérülés miatt amputálni kellett. Az eset után gazdái az egyik közösségi oldalon kerestek szemtanúkat.

Az állat tulajdonosa úgy tudja, hogy annak a tanúnak a személyleírása alapján kapták el a tettest, aki a lövéseket hallva kinézett az ablakon, és látta a puskával kezében távozó férfit.

Jövő augusztusban átadhatják az új városközpontot

2013-12-19

Dunakeszin régi igénye a lakosságnak, hogy egy településhez méltó városközpont létesüljön. Az ezzel kapcsolatos elképzelés az önkormányzati ciklus végére megvalósulhat. Jövő augusztus végére adhatják át a megújult Dózsa György teret és környékét.

Múlt csütörtöki ülésén elfogadta a képviselő-testület a városközpont közterületi rehabilitációját. Az elkészült koncepciótervet már júniusban elfogadták a képviselők, mely alapján - kevés változtatással - mostanra elkészültek a konkrét kiviteli tervek is.

Oldalak

Eseménynaptár

h k s c p s v
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 

Címkék

Navigáció

Tartalom megosztás