Nyilvánosságra hozták és lebuktatták magukat: orvosi titkot kért és kapott a fideszes polgármester

2017-10-11

A Dunakeszi önkormányzatához köthető Dunakeszi Pirítós elnevezésű blog - mely jellemzően az ellenzéki képviselőket lejárató, személyeskedő bejegyzéseiről vált ismertté - megszerezte és nyilvánosságra hozta a szeptemberi zárt ülés nagy vihart kavart témájában, Radnóti Henrik orvosi titkainak kikérése és kiadása ügyében az egyetlen, eddig nyilvánosságra nem kerülő dokumentumot, az orvos válaszát. A közzétett dokumentumból egyértelműen kiderül, hogy orvosi titkot és különleges adatot kért és kapott a polgármester, amit aztán az ellenzéki képviselő ellen használt fel. Közben nagy vihart kavart az a fejlemény is, mely szerint Radnóti Henrik egyébként kerékpártúrán vett volna részt az adott napon.

Ezért szól délben a harang...

2017-07-22

Ötszázhatvanegy éve, 1456. július 22-én a Nándorfehérvárt (ma Belgrád) védő magyar seregek megsemmisítő vereséget mértek II. Mehmed török szultán hadaira.

Az ostrom 1456. július 4-én kezdődött: a törökök a félkörben körülvett várat a Duna és a Száva közti síkságról ágyúzták, komoly károkat okozva a falakban és 21-én indították meg a döntő rohamot a szinte teljesen rommá lőtt vár ellen, öldöklő küzdelemben áttörték a külső védvonalat és már a belső várat ostromolták.

Nézze meg a pénzét!

2017-07-21

A hónap végéig lehet fizetni a 2016 előtt kibocsátott 2000 és 5000 forintosokkal, utána az újabb, más tervezésű és hamisításvédelmi elemekkel ellátott bankjegyek veszik át a helyüket. A bevonás halad, azonban még mindig jelentős mennyiségű és értékű, a bolti fizetésre hamarosan alkalmatlan készpénz van a lakosságnál - hivatkozik a Jegybanktól kapott tájékoztatásra a Magyar Idők.

A hónap végéig használható két címletből több mint 42 milliárd forint névértékű bankjegy van a háztartásoknál.

Szabadtéri tüzek Pest megyében

2017-07-20

Ismét megszaporodtak a szabadtéri tűzesetek Pest megyében, a héten volt olyan nap, amikor tizenöt esetben kellett hivatásos, önkormányzati, avagy önkéntes tűzoltóknak kisebb-nagyobb területeken beavatkozni - olvasható a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság honlapján.

A hosszan tartó aszályos nyári melegben a száraz növényzet hamar lángra kap, és a gyorsan terjedő tűz pillanatokon belül hatalmas területeket emészt fel.

Pályázat: Digitális esély 2017

2017-07-19

A pályázat keretében közhasznú szervezetek (civil szervezetek, alapítványok, gyermekotthonok) pályázhatnak szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek digitális felzárkózását, valamint infokommunikációs oktatását segítő programjaik támogatására - olvasható a kiírás a palyazatmenedzser.hu oldalon.

A pályázat kiírója, a Nemzeti Hírközlési és Informatikai Tanács olyan pályázatokat vár, amelyek bemutatják, hogyan és milyen új módszerekkel valósítható meg hatékonyan a szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek és fiatalok digitális felzárkóztatása, mindez hogyan javítja az életminőségüket, hogyan ad új esélyeket a továbbtanulásukhoz.

Óvjuk gyermekeinket a kánikulában!

2017-07-19

A gyerekeket óvni kell a kánikulában - figyelmeztetett a Házi Gyermekorvosok Szövetségének elnöke az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában - olvasható az MTI tudósításában.

Póta György kiemelte, nemcsak időseknél, de gyereknél, tinédzsereknél is előfordulhat a nagy meleg miatti ájulás, hiszen a tartós melegben nem tudja leadni a hőt a szervezet, a testben keringő folyadék mennyisége csökken, ami kihat az agy vérkeringésére is.

Vágányzár: pályaépítési munkák 2017. július 21-től július 31-ig

2017-07-18

A MÁV-START Zrt. tájékoztatása értelmében július 21- 31. között a 70-es és a 71-es vonalon pályaépítési munkák várhatók - olvasható a tájékoztatás Dunakeszi honlapján.

A pályakarbantartási munkálatok az alábbi szakaszokat érintik:

Ezt ne adja gyermekének: visszahívott babakeksz

2017-07-17

Magas akrilamid szintet mértek belga bio babakekszben - áll a NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) honlapján megjelent közleményben.

A "Belkorn" Biskids Bio almás ízű babakekszből az ajánlott maximális akrilamid érték több mint tízszeresét mutatta ki a belga hatóság. A NÉBIH az Európai Unió gyorsriasztási rendszerén értesült a bejelentésről, és azonnal megtette a szükséges lépéseket.

Állást keres?

2017-07-07

A Gödi Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet adóhatósági ügyintéző és hatósági ügyintéző munkakör betöltésére - adja közre a város honlapja.

A pályázati kiírást itt találja: http://www.god.hu/hivatal/allas/

Nyár végéig több mint ezer véradást szerveznek országszerte

2017-07-07

Augusztus végéig több mint ezer véradást szervez országszerte a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat - tudósít az MTI. A két szervezet többek között a Balaton környékén és fesztiválokon igyekszik fenntartani a véradói aktivitást - írták az MTI-hez eljuttatott közleményben.

Ismét kanadai eredetű készítményt vontak ki a forgalomból

2017-07-05

A legfelső biztonságos szint feletti cinktartalom miatt vonták ki a forgalomból a Fit Food Ltd. által előállított készítményt az EU több tagállamában, köztük Magyarországon is - áll a NÉBIH (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal) honlapján olvasható közleményben.

A Mutant ZMA+ márkajelzéssel ellátott terméket testépítőknek szánt készítményként értékesítik a hagyományos kereskedelmi egységekben, továbbá az online felületeken és webáruházakban.

Oldalak

Eseménynaptár

h k s c p s v
 
 
 
 
 
 
1
 
2
 
3
 
4
 
5
 
6
 
7
 
8
 
9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31
 
 
 
 
 
 

Címkék

Állásajánlatok

Tartalom megosztás